Engedéllyel helyezik vissza a domborműveket a székelyudvarhelyi Patkóba

Kovács Eszter 2020. február 13., 22:02

Zajlik az engedélyeztetési folyamat, minden bizonnyal ismét kiállítás formájában kerülnek vissza a címerek a székelyudvarhelyi Márton Áron térre. A tavaly nyáron visszaállított domborműveket azért kellett eltávolítani, mert nem volt megfelelő engedély azok műemlékvédelmi övezetbe való kihelyezésére.

Tavaly decemberben, a két ünnep között tűntek el a címerek a Patkóból Fotó: Beliczay László

Urbanisztikai bizonylat ugyan volt, de a címerek visszaállításához szükséges, a Hargita megyei kulturális igazgatóság által kibocsátott engedéllyel nem rendelkezett a polgármesteri hivatal, ezért kellett eltávolítani a Márton Áron térről a domborműveket. Az engedélyeztetési folyamat lebonyolítására harminc napnyi haladékot kapott akkor a hivatal, a procedúra jelenleg zajlik – tudtuk meg Venczel Attilától. Székelyudvarhely városi jegyzője felelevenítette, tavaly decemberben

több névtelen feljelentés is érkezett a címerügyben,

többek között a Hargita megyei prefektusi hivatalhoz, a Hargita megyei kulturális igazgatósághoz és az építkezési felügyelőséghez. Sőt, az ügy a kormány főtitkárságához is eljutott, így a további feszültségek elkerülése érdekében a hivatal jobbnak látta elszállítani a domborműveket a központból. Egyébként az építkezési felügyelőség akkor

ezerlejes pénzbírságot szabott ki a város főépítészére.

A szeptemberi avatáskor Fotó: Lőrincz Csaba

„Most két út áll előttünk. Amennyiben továbbra is kiállításként kerülnek vissza a címerek a Patkóba, akkor viszonylag egyszerűbb az engedélyek kiváltása, de ha a végleges elhelyezés mellett dönt a városvezetés, akkor a kulturális minisztérium jóváhagyására is szükség van” – sorolta a jegyző. Hozzátette,

mulasztás történt az első kiállításkor, ezúttal azonban minden szükséges engedély megszerzése után kerülnek majd vissza a címerek a helyükre.

„Fontos ezt most mind eljárni, hiszen műemlékvédelmi övezetről lévén szó minden engedély nélküli beavatkozás bűncselekménynek minősülne” – magyarázta Venczel.

{A}

Egy kis történelem

A dombormű címereket tavaly szeptember 4-én testvérvárosi szerződéskötés kíséretében leplezték le. A reprodukciókat Zavaczki Walter szobrászművész készítette, a megvalósításhoz szükséges összeget pedig Budapest Főváros, Soroksár, Budavár és Pestszentlőrinc közösen ajánlotta fel. Az eredeti öt címert 1941. szeptember 5-én rögzítettek a Márton Áron tér patkó alakú falához: a patkó belső ívében balról jobbra Udvarhely vármegye, Székelyudvarhely, Magyarország, Erdély és Pestszentlőrinc címerei díszítették a teret. A címereket a kommunizmus idejében távolították el.