Idén befejeznék a csatornázást és tovább aszfaltoznának Gyergyószárhegyen

Gergely Imre 2020. február 10., 19:53

Hamarosan folytatják a csatorna- és vízhálózat építését Gyergyószárhegyen. Eddig 75 százalékban készült el a 6,5 millió lejes uniós finanszírozásból megvalósuló hálózatkialakítás.

A gyergyószárhegyi Iskola utcában önerőből aszfaltozott az önkormányzat Fotó: Gergely Imre

„Ha előre nem látható akadály nem lép fel, júniusra üzemkész kell legyen ez a fontos fejlesztés” – mondta el Danguly Ervin, a település polgármestere, aki egyúttal a gyergyói község idei további beruházásait is ismertette. Mint megtudtuk, szintén uniós pénzekből történő munkálatra készülnek:

ahol a vezetékek már földben vannak, jöhet majd az útszakasz modernizálása; a tervek szerint 6,5 kilométernyi útfelületre kerülhet aszfalt idén.

Ennek már tavaly nekikezdtek volna, de a közbeszerzésre nem jelentkezett kivitelező, ugyanis a tervek készítésekor figyelembe vett értékekhez képest nőttek a piaci árak. A közbeszerzést újra kiírják, és a polgármester reméli, tavaszra ezt is lebonyolítják, és indulhat a munka, ami révén 13 utca kap így aszfaltburkolatot.

{A}

További fejlesztések

Önerőből is aszfaltoz a község: az Iskola utca nem kerülhetett bele az uniós pályázatba, de hogy a csinódi rész felé vezető út se maradjon el, múlt évben saját költségvetéséből végeztette el a fejlesztést az önkormányzat. Az első réteg aszfalton már közlekednek is a helyiek, de a végső burkolatot, a kopóréteget idén terítik le.

Nem csak a föld alatt és az utak szintjén lesznek munkálatok:

állnak már az új napköziotthon falai, az építkezést idén folytatják, Güdücön pedig az egykori iskola épületét alakítják át közösségi házzá.

Az Országos Beruházási Társaság (CNI) asztalán van a kultúrház felújításáról és bővítéséről szóló igénylés – jó esély van a jóváhagyására. A szárhegyi felszegi iskola tetőszerkezetét javítani kell, és felújítják a két orvosi rendelő épületét is. A felsorolt javítások mindegyikére nincs még meg a pénz, de azon dolgoznak, hogy ezt előteremtsék – tudtuk meg a községvezetőtől.

Nem építkezés, de a közösség számára legalább olyan fontos, hogy belevágnak a régi, és rossz parcellázási terv kijavításába, és új tervek elkészítésébe. Nagyon sok a konfliktus, vita a földek miatt, ezt akarják ezzel rendezni.