Lélekgazdagító hét kezdődik Kisgalambfalván, Miklósfalván és Ócfalván

Molnár Melinda 2020. február 08., 21:48

A Nem mindennapi kedvességet tanúsítottak irántunk (Ap. Csel. 28, 2) mottó jegyében újabb udvarhelyszéki közösségek kapcsolódnak be a Krisztus-hívők egységéért végzett imaláncba: Kisgalambfalván, Miklósfalván illetve Ócfalván tartanak imahetet.

Képünk illusztráció Fotó: Erdély Bálint Előd

A kisgalambfalvi református templomban a nyitó és hálaadó istentiszteletek szolgálatvégzője vasárnaponként 11 órától Rátoni Botond helyi lelkipásztor lesz. Hétfőtől szerdáig református lelkipásztorok hirdetik az Igét: Gáspár-Babos Etele Tamás Székelykeresztúrról, kedden Tordai Árpád Barótról és szerdán Csinta Lajos László Bágyból.

Csütörtökön a Szabó Szilárd, csíkszeredai baptista lelkipásztor által tartandó istentiszteleten gyülekezetének Lelkes szél dicsőítő csoportja szolgál. Pénteken Kovács Péter, a székelykeresztúri Szent Kereszt-felmagasztalása Római Katolikus Egyházközség plébánosa lesz a vendégszónok, és szombaton Páll Attila Csaba fiatfalvi református lelkipásztor. A hét folyamán az imaalkalmak 18 órakor kezdődnek – tudtuk meg a gyülekezet lelkipásztorától. Közreműködik a kisgalambfalvi nyugdíjasok dalárdája, az egyházközség kórusa, valamint szavaló gyermekek, illetve fiatalok.

A Miklósfalvi–Ócfalvi Református Egyházközségben

Hétfőn Sógor Géza kányádi református lelkipásztor, kedden Ajtonya Ilona székelyudvarhelyi unitárius kórházlelkész, szerdán Bajkó Norbert, a székelyudvarhelyi Szent Miklós Római Katolikus Egyházközség segédlelkésze szolgál. Csütörtökön Csinta Lajos László bágyi református lelkipásztor, pénteken Tönkő-Lukács Beáta nagysolymosi református lelkipásztor végzi az imaheti szolgálatot.

{A}

Szombaton és vasárnap Ócfalva testvérgyülekezetének, a magyarországi Fényeslitkének református lelkészházaspárja lesz a vendégük – tudtuk meg Barabási Domokos helyi lelkipásztortól. Szombaton Bezzegh Anikó, vasárnap 11 órától pedig Bezzegh Gábor szolgál. A hétköznapi istentiszteletek Miklósfalván a régi óvoda épületében 17 órakor, Ócfalván a gyülekezeti teremben 18 órakor kezdődnek.