Fejlesztések, tervek, lehetőségek Nyárádszeredában és Erdőszentgyörgyön

Simon Virág 2020. február 09., 09:38

A marosszéki polgármesteri hivatalok közül több is állami, illetve európai uniós pályázatokból végezne nagyobb beruházásokat idén, ugyanis helyi alapból csak a legszükségesebbre futja. Erdőszentgyörgy és Nyárádszereda elöljáróival beszélgettünk az idei tervekről.

Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester: a települést fejleszteni kell, erre odafigyelünk Fotó: Haáz Vince

Nyárádszeredában az önkormányzati képviselők február 19-én szavaznak a költségvetésről. Tóth Sándor polgármester a Székelyhonnak elmondta, hogy bár a helybéliek igazán jó adófizetők, a település saját jövedelme a költségvetésnek mindössze a 27–32 százalékát teszi ki. „A város pénzügyi autonómiája messze van még az ideálistól, de évről évre javul. Még nem elég ahhoz, hogy a települést abban az ütemben tudjuk fejleszteni, mint az elmúlt tíz évben. Mindenképp

kell hozzá a megye, Bukarest, Budapest és Brüsszel támogatása.

Megpróbálunk úgy gazdálkodni, hogy a működési költségek csupán a költségvetés felét emésszék fel, és legalább 51 százalék maradjon fejlesztésekre, beruházásokra. A települést fejleszteni kell, erre odafigyelünk” – fogalmazott.

Pályázatokból és önerőből

Nyárádszeredában már elkezdődött egy uniós pénzből megvalósítandó inkubátorház tervezése, amit majd a felépítés követ. A beruházás értéke több mint hatmillió lej, ennek felét helyi alapokból kell finanszírozni. A projektet 2023-ig kell kivitelezniük, ezért az elkövetkező négy év költségvetését igyekeznek úgy alakítani, hogy a 3 millió lejes önrészt helyi alapból tudják kifizetni, ne kelljen bankkölcsönhöz folyamodniuk.

A költséges inkubátorház mellett szintén pályázati pénzből játszóteret és szociális épületet újítanak fel. Bővíteni fogják a szennyvíz- és ivóvízhálózatot Nyárádszentannán, erre 3,5 millió lejes támogatást kapnak a fejlesztési minisztériumtól, a munkálatok elvégzésére már kiírták a közbeszerzést.

{A}

Ugyanakkor önerőből folytatják a járdaépítést, útszélesítést is a településen. Marosvásárhely irányából már kiszélesítették az úttestet, kerékpársávot is kialakítottak – szeretnének elérni ezzel a munkálattal a település másik kijáratáig, így évente befejeznek egy-egy szakaszt, tudtuk meg a polgármestertől.

Aszfaltozást is terveznek, március végén vagy április elején kezdődik el a Tűzoltó utca és a tömbházak közötti útszakasz felújítása. A polgármester ugyanakkor kiemelte, hogy a sok teendő mellett a szórakozásra is odafigyelnek, és augusztusban újra megrendezik a Nyárád menti fesztivált, amelyre a környékbeliek is szívesen eljárnak, és idén is sok színes programmal várják majd a kikapcsolódni vágyókat.

Épül, szépül Erdőszentgyörgy is

Perceken át sorolta az idei terveket Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere is. A költségvetést még nem fogadták el, de a számok már megvannak, valamivel kevesebb pénzből fognak gazdálkodni, mint tavaly. Az elöljáró elmondta, hogy a lakosok nagy többsége alapvetően jó adófizető, a helyi adókat és illetékeket mintegy 75 százalékban tudták behajtani az elmúlt évben.

Több beruházás lesz idén is Erdőszentgyörgyön Fotó: Haáz Vince

Erdőszentgyörgyön is jelentős összegeket hívtak le uniós, illetve állami alapokból, és a tervek kivitelezése már elkezdődött. Felújítják és kibővítik az iskolát, új napközit és óvodát építenek uniós pénzből. Időközben elkészült az óvoda és bölcsőde épülete, már csak a berendezés beszerzése van hátra. Két pályázatuk kapcsolódik a Rhédey-kastélyhoz, az egyikből rendezik az épület körüli telekkel kapcsolat teendőket, a másikból parkosítanak.

Az erdőszentgyörgyi kórház járóbeteg-rendelőjének felújítása is elkezdődött.

Ezenkívül létrehoztak egy nappali foglalkoztató központot – már csak a berendezés beszerzése van hátra –, ahol idősek és fiatalok számára is szerveznek majd alkalmakat. Idén húsz erdőszentgyörgyi utca aszfaltozását kezdik el, ezek között van 50 méteres és 500 méteres is – folytatta Csibi Attila Zoltán, majd megjegyezte, hogy amint ezzel végeznek, nem marad több földút és köves utca a településen. Nem kis fejtörést okozott nekik, de a polgármester szerint

úgy tűnik, megvalósulhat a járdák kialakításának terve is Erdőszentgyörgy központjától Szováta felé.

„Ezen a mintegy három kilométeres részen jelenleg nincs járda, és sokat vesződtünk az útüggyel, hogy adják át nekünk az útpadkát, hogy oda tudjunk egy kis járdát kialakítani. Végül sikerült a tervezőkkel is megtalálni a megfelelő megoldást, így helyi alapokból elkezdjük ezt a munkálatot is, amely közbiztonsági szempontból nagyon fontos” – részletezte a korábbi nehézségeket.

Erdőszentgyörgyön is tudják, hogy a munka mellett fontos a kikapcsolódás, ünneplés is, ezért szeptember közepén újra megrendezik a városnapokkal összekapcsolt Marosszéki Lófuttatást. Csibi Attila Zoltán elmondta, hogy összevonták a két nagy rendezvényt, és azt tapasztalták, így igazán színvonalas programot tudnak összeállítani, ezért ez indén sem lesz másként.