Sapientia U23: felmérhetik, milyen szinten vannak az ellenfelekhez képest

Dobos László 2020. február 07., 08:33

Négycsapatos nemzetközi jégkorongtornát rendeznek péntektől vasárnapig Csíkkarcfalván. Az EUHL Sekler Cupon a házigazda Sapientia U23 csapata mellett egy cseh és két szlovák csapat lép jégre.

Fotó: Sorin Pană

A szervező klub és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia közleménye szerint „a székely jégkorong történetében először szlovák és cseh egyetemistacsapatok látogatnak Felcsíkra”. Az EUHL Sekler Cup serleggel díjazott tornán elért eredmények beleszámítanak az Európai Egyetemi Hoki Ligába, amelynek tagja a Sapientia együttese is.

Az idei szezon egyik nagy újdonsága volt a Székelyföldi Jégkorong Akadémia életében, hogy a Sapientia-egyetemmel közösen alapított csapat már fennállásának második évében bemutatkozott az európai egyetemi hokis ligában, a European University Hockey League-ben (EUHL).

A versenysorozat azokat az európai együtteseket tömöríti, amelyek a tengerentúli egyetemi sport mintájára képzelik el a hokis utánpótlásképzést. Del Pedrick és Antal István edzők székelyföldi tanítványai már túl vannak egy szlovákiai–csehországi–magyarországi túrán, ahol jó játékot mutatva biztató eredményeket értek el. Győzni tudtak Trencsénben és a Hokiklub Budapest ellen, de szoros meccset játszottak a prágai Károly Egyetem legjobbjaival szemben is.

A péntektől vasárnapig Karcfalván zajló EUHL Sekler Cupon a házigazdán kívül az UK Praha (cseh), a Gladiátors Trencin (szlovák) és az UKF Nitra (szlovák) vesz részt, közülük kerül ki a háromnapos torna aranyérmese, de az itt összegyűjtött pontok az összesített bajnoki tabellán is komoly átrendeződésekhez vezethetnek.

{A}

Mit mond a szakember?

Antal István, a Sapientia U23 edzője összefoglalta, hogy milyen szakmai várakozások előzik meg a seregszemlét.

Más hokikultúrából érkező csapatokkal állunk szembe. Nyilván nem lesznek idegenek, hiszen a székelyföldi szurkolók láttak már cseh vagy szlovák játékosokat, viszont ez a torna azért lesz fontos, mert felmérhetjük, milyen szinten vagyunk hozzájuk képest, miben különbözik a játékstílusunk.

Egyetemi csapatról lévén szó fizikálisan jóval közelebb állnak hozzánk, mint például a román bajnokság mezőnye. Ez lényeges különbség, de hozzá kell tenni, hogy közülük is jó néhányan szerepelnek hétről hétre a felnőttek között. Ugyanúgy készültünk erre a bajnokságra is, mint minden más meccsre. Úgy megyünk majd ki minden alkalommal, hogy győzni, fejlődni, javulni szeretnénk” – nyilatkozta Antal István.

Az EUHL-es hétvége során mindhárom nap két-két mérkőzést tekinthetnek meg Csíkkarcfalván a hokibarátok, délután a vendégcsapatok találkozóira, este pedig a hazai érdekeltségű meccsekre kerül sor. A torna minden mérkőzésére érvényes bérlet 30 lejbe kerül. A kétmeccses napijegy ára 15 lej, az egyetlen találkozóra érvényes belépőé pedig 10 lej. A gyerekeknek 5 lejes belépőt kell váltani, sapientiás diákigazolvánnyal pedig a belépés ingyenes.

Az EUHL Sekler Cup programja:
Péntek: 15 órától Gladiators Trencin–UKF Nitra, 18.20-tól megnyitó ünnepség, 18.30-tól Sapientia U23–UK Praha.
Szombat: 15 órától Praha–Nitra, 18 órától Sapientia–Trencin.
Vasárnap: 15 órától Praha–Trencin, 18 órától Sapientia–Nitra.

Az EUHL keleti csoportjának összetétele:
UMB Hockey Team Banska Bystrica (Besztercebánya, szlovák), Gladiators Trencin (Trencsén, szlovák), Uni-Ice Hockey Ostrava (cseh), UK Praha (cseh), UHC Pardubice (cseh), Diplomats Pressburg (szlovák), UKF Nitra (Nyitra, szlovák), UTB Zlín (cseh), Hokiklub Budapest és Sapientia U23.