Újabb pert veszített Tanasă, ezúttal jogerősen

Kovács Attila 2020. február 06., 12:07

Hiába próbálta megbírságoltatni Csíkszereda polgármesterét a Dan Tanasă vezette egyesület amiatt, hogy szerinte nem hajtották végre a forgalmi táblák nyelvi sorrendjére vonatkozó bírósági ítéletet. Nem járt sikerrel, keresetét jogerősen elutasították.

A parkolási övezetet jelző táblák. Egyik nyelven sem olvashatók a feliratok Fotó: Gábos Albin

Miután korábban egyszer már elérte, hogy jelentős összegre bírságolják, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) hiába igyekezett, nem tudott ismét fogást találni Csíkszereda polgármesterén. A székely zászlók és Községháza feliratok elleni persorozatáról ismert blogger, Dan Tanasă vezette szervezet 2018 májusában kérte a Hargita Megyei Törvényszéktől, hogy kötelezze Ráduly Róbert Kálmánt az országos bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeg, illetve ennek késedelmi kamatai kifizetésére minden nap késlekedésért, mert szerinte a polgármester nem hajtott végre maradéktalanul egy 2017-ben született jogerős bírósági ítéletet.

Az említett végzés szerint Csíkszeredában az összes olyan forgalmi táblán, amelyeken a magyar megnevezések szerepeltek elöl, a románok pedig utánuk, meg kellett változtatni a nyelvi sorrendet.

Ezt az ítéletet végrehajtották, a kifogásolt táblákat újakra cserélték.

{A}

Leragasztott feliratok

Az ADEC ezzel nem elégedett meg, úgy gondolták, hogy

a fizetős parkolási övezetet jelző táblák jó alapot szolgáltatnak majd egy újabb pénzbírságra.

Fotó: Gábos Albin

Azokon a táblákon ugyanis továbbra is a magyar felirat volt elöl. A per kezdetén a polgármesteri hivatal a kifogásolt feliratokat leragasztatta, ezek most sem láthatók. A Hargita Megyei Törvényszék a bírságolásra vonatkozó keresetet indokolatlannak minősítve elutasította, az egyesület fellebbezett, és részsikert érte el, mert az ítélőtábla újratárgyalásra visszaküldte az ügycsomót Csíkszeredába. Nem történt változás, tavaly a Hargita Megyei Törvényszék újabb, az előbbihez hasonló döntést hozott, elutasítva az ADEC keresetét.

Tanasă egyesülete ismét az ítélőtáblához fellebbezett, és noha kétszer is elhalasztották az ítélethirdetést, kedden végül ott is elutasították, megalapozatlanak minősítve a folyamodványt. Az ítélet jogerős.

Fotó: Gábos Albin

Saját bevételt is szeretnének

 A bírósági ítéletek végrehajtása elmulasztásának indokával több pert is indított korábban az egyesület, amely nemcsak az államkincstár, hanem saját maga számára is igyekszik bevételeket biztosítani az esetleges nagy összegű bírságokkal – a kért késedelmi kamatok ugyanis az ADEC számláját gyarapítanák.

Eddig Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármestert ítélte jogerősen 75 ezer lejes pénzbírság kifizetésére a bíróság, mert késéssel hajtotta végre a Városi Művelődési Ház közelében elhelyezett székely- és városzászlók eltávolításáról rendelkező jogerős bírósági végzést.

Az elöljáró ki is fizette az összeget. A korondi Községháza felirat ügyében, miután az ítélőtábla sajátosan értelmezte a Községháza felirat eltávolítására vonatkozó bírósági végzés végrehajtásának helyzetét, szintén bírságot helyeztek kilátásba, de az összeg meghatározása érdekében indított bírósági eljárás még nem zárult le. Ebben az esetben, ha bírságot kell fizetni, az ADEC is jelentős összeghez juthat.