Van-e jövőnk, megmaradásunk?
A történelem során sokszor támadt Isten emberére a „kígyó”, és mart bele az egyénbe, családba, népbe, nemzetbe, egyházba – megpróbálta összekuszálni az isteni teremtett rendet. Elveszhet lakóhelyünk, szülőföldünk, családunk, népünk, nemzetünk, Krisztus egyháza?
A héten folytatódott a Krisztus-hívők egységéért végzett imafüzér. Szombaton a nagygalambfalvi református gyülekezetben, az imanyolcad 7. estéjén Györgyi Zsolt betfalvi református lelkipásztor fogalmazta meg a máltai és gozói keresztények által erre a napra ajánlott, az Apostolok cselekedetei 28. fejezetének 3–6 versének üzeneteit: Isten terve szerint kell változnia az emberek gondolkodásának.
{A}
A Róma felé tartó hajó és népe, köztük a rab Pál apostol, sok viszontagságot ért meg; az emberi tervek szerre dugába dőltek. A haszonszerzésre szánt áruk odavesztek, az utasok nem érkeztek meg a tervezett célhoz – Málta szigetén szenvedtek hajótörést. Az őslakosok jól fogadták őket, tüzet raktak, lett fény, melegség és körbeülhették a tüzet.
Pál apostol tudta, hogy a tüzet nem elég meggyújtani, életben is kell tartani. Ezért rőzsét gyűjtött. A Szentírás tanúsága szerint „a meleg miatt egy vipera bújt ki belőle, és a kezébe mart. Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót” úgy vélték, sorsa beteljesedik. Pál lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja nem esett. A helybeliek rájöttek, hogy Pált tévesen bélyegezték meg, megváltozott a véleményük. Így készítette fel Isten őket, hogy az apostol által meghallják az Ő üzenetét. Rómába sem a test tápláléka kellett megérkezzék, hanem a léleké.
Életünk is olyan, mint egy hajó – mutatott rá az igehirdető. Induló hajónkat fontosnak vélt árukkal töltjük fel, és evezünk életünk céljai felé. Isten olykor áthúzza, felülírja céljainkat; fontosnak vélt evilági kacatjainktól kell megszabadulnunk, hogy nyilvánvalóvá váljanak az igazi értékek. Isten számára legnagyobb érték mi magunk vagyunk, számunkra pedig az élet. Tekintsünk hát megismételhetetlen, pótolhatatlan kincsként egymásra. Minden élethajón ott van egy Pál, hogy Isten igéje, akarata célba érjen – nyomatékosította Györgyi Zsolt. Sok minden elvész, a tenger fenekére száll, de Isten vigyáz teremtményére, a küldetést teljesítőkre.
Ismerjük fel az Ő akaratát!
Gyújtsunk tüzet, vigyázzunk rá, és gyűjtsük össze megszáradt lelkűeket, tudjuk egymásból előcsalogatni a fényt, és melegedni egymás emberségében. A kígyó képében megjelenő gonosznak a mérge nem árthat addig, amíg Isten népeként, életünkkel, szavainkkal, tetteinkkel és egymáshoz való viszonyainkban az Ő akaratát teljesítjük – ez jövőnk, megmaradásunk biztosítéka. Jézus Krisztus az egyetlen, megmenekülést szolgáló sziget. A megtartó erő, a józan ész Istennél van. Megtartásért, felismerésekért szólt a közös és személyes imádság az istentiszteleten. Gyülekezeti hagyomány, hogy gyermekek, fiatalok, idősebbek is készülnek: versek, hangszerszóló is elhangzott, végül pedig a közösség kántora, Vetési Nándor színművész énekelt útravalót.
Napra pontosan egy évvel ezelőtt költözött feleségével, Hajnalkával és négy gyermekükkel Betfalvára. Előtte segédlelkészként Sepsiszentgyörgyön, majd gyülekezeti lelkészként Maksán szolgált. A lelkészházaspár tagjai siklódi származásúak, de Sepsiszentgyörgyön illetve Csíkszeredában nevelkedtek. 1800 lelkes szülőfalujukban ma alig 180-an élnek. „Nagy felelősségünk van – vallja Györgyi Zsolt lelkész – hiszen nem csak egy falu, ország de az egyház is elveszhet. Tudjuk megtartani Isten kegyelmével. „Ne hajózzunk messzire: az, ami a miénk, csak itt van!” – írta a szívekbe.