Tamás Sándor egy az egymillióból

Bíró Blanka 2020. január 28., 17:43

Aláírta Tamás Sándor a nemzeti régiók egyenlőségéért indított európai polgári kezdeményezést kedden a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sepsiszentgyörgyi székházában.

Tamás Sándor és Antal Árpád (balról). Támogatják az SZNT kezdeményezését Fotó: Kocsis B. János

Tamás Sándor emlékeztetett, Kovászna Megye Tanácsa az egyetlen romániai jogi entitás, amely kezdetektől fogva támogatta a Székely Nemzeti Tanács égisze alatt indított európai polgári kezdeményezést. „Minden olyan ügyet vállalunk, amely Székelyföld javát szolgálja. A Székely Nemzeti Tanács által indított európai polgári kezdeményezés éppen arra hívja fel az uniós döntéshozók figyelmét, hogy az adminisztratív határok nem minden esetben esnek egybe a történelmi, földrajzi, nemzeti hagyományok mentén kialakult régiók határaival.

Székelyföld hivatalosan ma még nem létező régió, viszont olyan erős kulturális, történelmi, gazdasági összetartozás jellemzi ezt a térséget, amely az itt élők önazonosságát mélyen meghatározza. Azt szeretnénk, ha ezt az Európai Unió is figyelembe venné,

és ennek megfelelően támogatná Székelyföld fejlődését” – mondta a háromszéki politikus.

{A}

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester már tavaly június 4-én, a nemzeti összetartozás napján aláírta a polgári kezdeményezést. „A polgári kezdeményezés a nemzeti régiók egyenrangúságát tűzte ki célul, mi sem akarunk egyebet, mint a kettős mérce megszüntetését, hogy

az erdélyi, székelyföldi magyarok ne lehessenek másodrangú állampolgárok sem Romániában, sem Európában”

– szögezte le Antal Árpád. Mind a két háromszéki politikus arra buzdítja az erdélyi magyarokat, minél többen kövessék a példájukat, hiszen a kezdeményezést 2020. május 6-ig legalább hét tagország egymillió állampolgárának kell támogatnia ahhoz, hogy az Európai Bizottság asztalára kerüljön. Kovászna megyében a helyi önkormányzati vezetők és az RMDSZ önkéntesei gyűjtik papíron az aláírást, de online is alá lehet írni a kezdeményezést itt.