Nem lazít a Sepsi-SIC, újabb győzelmet aratott a középszakaszban

Sánta Imre 2020. január 25., 21:41

Újabb két pontot gyűjtött be a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda-bajnokság középszakaszának 3. fordulójában, a korábbi években még nagy riválisnak számító CSM Târgoviște vendégeiként arattak fölényes győzelmet.

Néhol ráijesztett a Sepsi-SIC-re a házigazda CSM, ám végül a háromszéki lányok magabiztos győzelmet arattak Fotó: Sánta Imre

Hazai találattal kezdődött a mérkőzés, a zöld-fehérek azonban hamar átvették a játék irányítását, és egy 8–0-s sorozattal válaszoltak. Előnyüket a folytatásban növelni is tudták, azonban vendéglátóik nem adták fel a küzdelmet, tartották magukat, és tíz perc után mindössze hat ponttal vezetett a címvédő (19–25).

{A}

A második negyedben viszont fordult a kocka, a Dâmbovița megyeiek nagyon elkapták a fonalat, sikerült felzárkózniuk, majd Chivu hárompontosával átvették a vezetést, előnyüket pedig Toma és Ghiță tovább növelték (31–25).

Zoran Mikes tanítványai azonban még időben eszméltek, Pasic és Givens távoli találataival egyenlítettek, majd Gödri-Părău a vezetést is megszerezte (31–33).

Ezt követően is maradt a kiegyensúlyozott játék, de az első húsz perc végére a háromszékieknek sikerült visszaállítaniuk a hatpontos különbséget (37–43).

Fotó: Miska Brigitta/Sepsi-SIC/Facebook

Szünet után még jobban összekapták magukat a szentgyörgyi lányok, Mandache és Pasic hárompontos körön kívüli próbálkozásai rendre célba jutottak, de eredményesen játszott Givens, Gödri-Părău és Topuzovic is, aminek köszönhetően harminc percnyi játékidő után lényegében el is döntötték a mérkőzés sorsát (49–74).

Az utolsó játékrészt ismét a hazaiak kezdték jobban, sikerült is faragniuk a hátrányból (60–76), de ez csak szalmalángnak bizonyult, mert Mandache és Givens gondoskodtak arról, hogy visszaálljon a világ rendje, végül pedig Vucetic állította be a 63–89-es végeredményt.

A Sepsi-SIC legeredményesebb játékosa a 24 pontot szerző amerikai Chrissy Givens volt, de bőven kivette részét a győzelemből Andra Mandache is, aki 22 pontig jutott.

A zöld-fehérek legközelebb február 1-jén, szombaton lépnek ismét pályára, amikor a Sepsi Arénában az FCC Baschet Arad együttesét fogadják.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, középszakasz, 3. forduló:
CSM Municipal Târgoviște–Sepsi-SIC 63–89 (19–25, 18–18, 12–31, 14–15)
Târgoviște: Ghiță 16, Stoenescu 15 (4x3), Irimia 12 (2x3), Chivu 10 (2x3), Toma 8. Cserék: Tănase 2, Păun, Petrof, Robotin Auier, Brebene. Edző: Cătălin Tănase.
Sepsi-SIC: Givens 24 (2x3), Mandache 22 (5x3), Gödri-Părău 13, Pasic 10 (2x3), Orbán 4. Cserék: Topuzovic 8 (1x3), Butler 4, Vucetic 2, Demeter 2, Cătinean, Mîrne-Nagy, Kovács. Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Marius Epure, Răzvan Opriș, Alexandru Nicolae.