Kézi-eb: a spanyolok a horvátok ellen védhetik meg címüket

Józsa Csongor 2020. január 24., 23:28

A horvát válogatott kétszeri hosszabbítás után legyőzte Norvégiát a férfi kézilabda Európa-bajnokság első elődöntőjében. A másik ágon a spanyolok diadalmaskodtak a szlovénokkal szemben.

A spanyolok nagy előnyt szereztek az első félidőben Fotó: Facebook/EHF EURO

A férfi kézilabda Európa-bajnokság az utolsó fázisához érkezett, Stockholmban pénteken este az elődöntőket rendezték – mindkét párharcon telt ház volt, 16 ezer néző foglalt helyet a focistadionból átépített létesítményben.

{A}

Előbb a horvátok és a norvégok feszültek egymásnak, előbbiek rendkívül taktikusan védekeztek, a skandinávokat nem hagyták kibontakozni, ez pedig azt eredményezte, hogy Horvátország volt előnyben, a szünetben két találattal vezettek (12–10).

A pihenőt követően a norvégok gyorsan kiegyenlítettek, majd fej-fej mellett haladtak a felek, nem is tudták dűlőre vinni a csatát, hosszabbítás következett.

A ráadásban sok volt a hiba, kevés a gól, végül az első kétszer öt perc nem is döntötte el a továbbjutót. A második végén egy ellentámadás igen, a horvátok belőtték, így elképesztő küzdelemben 29–28-ra nyertek, így 2008 és 2010 után harmadszor játszhatnak Európa-bajnoki döntőt.

Az ellenfele pedig a címvédő lesz: a spanyolok és a szlovénok közötti párharc nem volt ennyire izgalmas, viszonylag gyorsan el is dőlt. Csak az elején vezetett Szlovénia, fokozatosan átvette az irányítást a hispán gárda, a félidőben már öttel vezetett (20–15).

Csak a végjátékban tudta egy találatra megközelíteni a szlovén nemzeti együttes, kiegyenlíteni már nem volt ideje.

Vasárnap horvát–spanyol finálét rendeznek a svéd fővárosban.

Férfi kézilabda Európa-bajnokság, elődöntők:

Horvátország–Norvégia 29–28 (12–10, 23–23),
Spanyolország–Szlovénia 34–32 (20–15).

A további program

szombaton
az 5. helyért: Németország–Portugália (17.00),
kisdöntő: Norvégia–Szlovénia (19.30).

Vasárnap
döntő: Horvátország–Spanyolország (17.30).