A GYHK sikerrel nyitott a középszakaszban

Gergely Imre 2020. január 23., 22:49

Emberelőnyben és emberhátrányban is százszázalékos teljesítményt nyújtva, a játékidő legnagyobb részében uralva a mérkőzést húzta be a három pontot a Gyergyói Hoki Klub a Schiller-Vasas ellen az Erste Liga középszakaszának alsóházában.

Fotó: Schiller-Vasas

Mindössze két gólt láthatott a Vasas Jégcentrum (többségében GYHK-szurkoló) közönsége, mindkettőt a házigazdák kapták, és így nyertek Gógáék első középszakaszbeli meccsükön. Lehetett volna akár kiütéses győzelem is, de most is érvényes volt az elcsépelt mondás, hogy a hokit gólra játsszák.

Jordon Cooke úgy őrizte meg érintetlenül a ketrecét, hogy igazán nagy bravúrokat nem is kellett bemutatnia, kifogástalanul működött a gyergyói védelem. Ellenben a túloldalon Sági Márton gyakorlatilag egymaga tartotta meccsben a csapatát. 

Az első húsz percben nem esett gól, és a GYHK játszott fölényben úgy is, hogy Malcolm Cameron együttese két emberhátrányt védekezett ki.

Fotó: Schiller-Vasas

A második harmadban is borult fel a pálya, szinte nem is jártak a játékosok a piros-fehérek védekező harmadában. Sági azonban verhetetlen volt. Egészen az első gyergyói emberelőnyig. Egy kapuvas után Valdixhoz került a korong, aki a kaput megkerülve tálalt Ryan Rupert elé, aki a felső vas alá bombázott.

Mint később kiderült, ez volt a gyergyóiak egyetlen emberelőnye az egész meccsen, azaz szép statisztikai mutató valósult meg: az összes ilyen lehetőségét értékesítették. A fölény megmaradt továbbra is, de nem jöttek újabb gólok.

{A}

A harmadik harmadban is kellett izgulni tehát, hiszen egy találat nem sok a jégkorongban, egy hiba és ebből kialakuló kósza ellentámadás is lehet végzetes.

Az utolsó húsz percet meg is nyomta a Schiller-Vasas, többször be is szorították a vendégeket, de igazán nagy veszélyt nem jelentettek a ketrecre, ami lövés a kaput érte, azt Cooke magabiztosan hárította. Így jött el az utolsó két perc, amikor Ladányi Balázs lehívta Ságit. Ezt Jones góljával használták ki a gyergyóiak, azaz 0–2-re megnyerték a találkozót.

Fotó: Schiller-Vasas

Nagyon fontos győzelem volt ez a Gyergyói Hoki Klub számára a rájátszásba jutásért vívott küzdelem szempontjából.

Az alsóházban még egy mérkőzés zajlott. A Fehérvári Titánok 4–2-re verték a Hokiklub Budapestet. Ez azt is jelenti, hogy a GYHK 7 ponttal vezeti az alsóházi menetelést. Szombaton az Újpesti TE vendégeként lépnek pályára.

Jégkorong Erste Liga, középszakasz, alsóház:
Schiller-Vasas–Gyergyói Hoki Klub 0–2 (0–0, 0–1, 0–1).
Gólszerzők: Ryan Rupert (30.), Mitchell Jones (60.).
Kapura lövések: 29–48.
Kiállításpercek 2–10.

{G1}