Az összetartozást erősíti Erkel Ferenc operája

Antal Erika 2020. január 22., 21:15

Neves erdélyi és magyarországi művészek, illetve zenészek tolmácsolásában láthatta a marosvásárhelyi közönség Erkel Ferenc Bánk bán című operáját szerda este. A felvezető szónoklatok közben elhangzott, Marosvásárhely a folytonosság, a kitartás jelképe.

Telt ház fogadta a Bánk bánt Marosvásárhelyen Fotó: Haáz Vince

Harmadik alkalommal szervezett nagyszabású rendezvényt a magyar kultúra napjának tiszteletére Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa a Maros megyei önkormányzattal. Szerda este hét órától Erkel Ferenc háromfelvonásos operája, a Katona József által jegyzett Bánk bán csendült fel a Kultúrpalota nagyszínpadán.

Mielőtt még az előadás elkezdődött volna Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja köszöntötte a jelenlévőket. Többek között a kultúra identitásmegőrző szerepéről beszélt, kiemelve, hogy

a nemzet csak a kultúra által maradhat meg és emelkedhet a magasba.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki ünnepi szónoklatában arról a kulturális örökségről beszélt, amelyet nem lehet elvenni a magyarságtól. Úgy fogalmazott, hogy ez a nap nemcsak a naptárban, de minden magyar ember szívében piros betűs ünnep, hiszen ezen a napon született meg a nemzeti himnusz, amely bárhol is hangzik el a nagyvilágban, ahol magyar közösség él, ott az összetartozás érzetét erősíti.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Fotó: Haáz Vince

A politikus felidézte, hogy a 19. század a nemzeti törekvések évszázada volt, amelyet Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Jókai Mór, Arany János, Katona József neve fémjelez. Jelképesnek nevezte a szónok azt is, hogy a Himnusz születésnapján Erkel Ferenc operáját Marosvásárhelyen adják elő abban a palotában, amelynek homlokzatán a Bánk bán egy-egy jelenete is megtalálható, és amelynek üvegablakia egyikén Erkel portréja is látható.

Ünnepeljünk, hogy az elmúlt száz évben nemcsak veszteségek értek, de sikereink is vannak

– hangsúlyozta a politikus, aki Marosvásárhelyt a folytonosság, kitartás jelképének nevezte, ahol kősziklaként őrzik a múltat és az örökséget.

Az előadás bevételét a szervezők idén is a székelyföldi művészeti oktatás javára ajánlják fel Fotó: Haáz Vince

Erkel Ferenc operáját, a Bánk bánt neves erdélyi és magyarországi művészek, illetve zenészek tolmácsolásában láthatta a közönség. Fellépett Molnár Levente, Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, bariton; Pánczél Éva, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett énekes és Röser Orsolya Hajnalka, a Magyar Állami Operaház szopránja. Vezényelt a Virtuózokból ismert Szüts Apor zeneszerző, karmester és zongoraművész. A darabot színpadra rendezte Novák Péter, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett színész, énekes, szövegíró, zeneszerző és műsorvezető. A produkciót a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenekara és kórusa kísérte.

Az előadás bevételét a szervezők idén is a székelyföldi művészeti oktatás javára ajánlják fel.

{A}

A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeli a világ magyarsága január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.