Tízezer lejes büntetés a gyermekvállalós kijelentés miatt

Simon Virág 2020. január 22., 14:53

Egyhangú döntés született a diszkriminációellenes tanács vezető testületének szerdai ülésén Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterének ügyében: a hét jelenlévő tag szavazata nyomán a városvezetőt tízezer lejre büntették.

Florea kijelentése miatt a napokban tüntetést szerveztek a roma közösség tagjai Marosvásárhelyen, a polgármester lemondását követelve Fotó: Gálna Zoltán

Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács tagja a Székelyhonnak elmondta, tárgyalták Dorin Florea ügyét, és arra jutottak, hogy a polgármester kijelentései és üzenetei sértik a nehéz helyzetben lévő állampolgárok emberi méltóságát, sértik a magánélethez való jogot.

„A polgármester úr gyermekvállalással kapcsolatos kijelentése rasszista megnyilvánulás. Mi fokozottan felhívjuk a figyelmet arra, hogy fontos a társadalomban megvitatni a közügyeket, és fontos beszélni a szociális helyzetekről is, de nem úgy, hogy közben másoknak az emberi méltóságát sárba tiporjuk, nem úgy, hogy uszítunk közösségek ellen, és nem úgy, hogy intoleranciát gerjesztünk, előítéleteket táplálunk” – vélekedett Asztalos Csaba.

{A}

Dorin Floreát keddre hívták be a Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, hogy pontosításokat kérjenek a január 13-án közzétett kijelentéseiről. Akkor ugyanis

a marosvásárhelyi polgármester arról beszélt, hogy feltételekhez kellene kötni a gyermekvállalást, és csak azok kellene gyermeket vállaljanak, akik iskolába jártak, munkahelyük van és megfelelő megélhetést tudnak biztosítani a születendő gyermeknek.

Florea szerint vannak olyanok, akik a segélyekért vállalnak sok gyermeket. A nagy port kavaró kijelentés kapcsán a diszkriminációellenes tanács hivatalból eljárást indított. Később a városvezető azt is mondta, hogy elsősorban a roma közösségek tagjai esetében kellene szociális ankéthoz és megfelelő körülmények biztosításához kötni a gyermekvállalást.

Dorin Florea kedden nem jelent meg a tanács előtt, csak levélben válaszolt a feltett kérdésekre.

{K1}

{K2}

{K3}

Dorin Florea szerint az, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) ilyen rövid idő alatt döntött a megbírságolásáról, azt bizonyítja, hogy nem cél az általa felvetett probléma megoldása, csak el akarják hallgattatni – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. A marosvásárhelyi polgármester Facebook-bejegyzésben reagált a CNCD szerdai döntésére, amely szerint tízezer lejes büntetést rónak ki rá a romákkal és gyermekvállalással kapcsolatos kijelentése miatt. „A gyorsaság, amellyel kirótták a büntetést, azt igazolja, hogy nem cél a probléma megoldása, egyszerűen így akarnak elhallgattatni, amikor kimondasz egy igazságot. Romániában sokszor bűntettnek minősül az igazság kimondása. Megfellebbezem az intézkedést, mert nem tartom jogosnak, mint ahogyan az a nagyszámú állampolgár sem, akik támogattak” – fogalmaz bejegyzésében Florea.