Felolvasómaraton a magyar kultúra napján

Antal Erika 2020. január 22., 14:57

A Studium – Prospero Alapítvány felolvasómaratonnal tisztelgett a magyar kultúra napján Marosvásárhelyen, a Teleki Téka olvasótermében.

Szabó Róbert Csaba, a Látó szerkesztője is felolvasott Fotó: Haáz Vince

A délelőtt 11-kor kezdődött és 19 óráig tartó, a Teleki Tékával közösen szervezett rendezvényt nagy népszerűség kísérte, gyerekek és felnőttek, osztályközösségek,

a város kultúrájának meghatározó személyiségei, színészek, írók jelentkeztek be és olvastak fel.

{A}

Mint minden évben, ezúttal is a marosvásárhelyiség volt a témája az Olvass fel Marosvásárhelyért! maratonnak, ahol helyi szerzők műveiből olvastak fel, illetve Marosvásárhelyen élő, vagy onnan elszármazott, vagy a városhoz kötődő író, költő írásaiból.

Ahogy Lázok Klára, a Teleki Téka osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta, a legtöbben a felolvasók közül előre bejelentkeztek egy-egy adott időpontra, de sokan érkeztek úgy, hogy nem jelezték előzően érkezésüket. „Már az első órákban sokan voltak, mert 11-től egy 12-es osztályközösség, 12-től pedig egy hatodikos csapat iratkozott fel és jelent meg felolvasni” – részletezte Lázok Klára.

Fotó: Haáz Vince

A nyolcórás maratonnak minden óráját egy-egy marosvásárhelyi kortárs szerző indította:

Kovács András Ferencet Markó Béla követte, majd sorban Szabó Róbert Csaba, Vida Gábor, Demény Péter, Sebestyén Mihály, Láng Zsolt és végül az utolsó órát Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja kezdte.

Az olvasók otthonról hozták a köteteket, illetve az olvasóteremben kihelyezett könyvekből választottak. Többek közt Kovács András Ferenc, Szabó Róbert Csaba, Székely János, Kádár Annamária, Molnár Krisztina, Tisza Kata írásaiból hangzottak el rövidebb-hosszabb részletek. Bár a szervezők azt javasolták, hogy mindenki öt percet olvasson, ezt nem sikerült minden alkalommal betartani, így előfordult egy-egy 10 perces olvasás is.

A Studium – Prospero Alapítvány a magyar kultúra napja mellett a január 15-i román kultúra napja előtt is felolvasómaratonnal tisztelgett. A két kultúra napját pedig egy héten keresztül előadásokkal, kiállításokkal, beszélgetésekkel kötötte össze.