Húszperces magyar gólcsend, még elérhető az Eb-elődöntő

Józsa Csongor 2020. január 21., 23:21

Mindkét együttes, sok hibával játszott az első félidőben alig lőttek gólokat. A férfi kézilabda Európa-bajnokságon eddig a leggyengébb teljesítményt mutatta, ki is kapott Magyarország a házigazdáktól.

Nagy volt a küzdelem, nem jött össze a győzelem Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Kedden este a férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének 2. csoportjának harmadik játéknapjának zárómeccsét játszotta a magyar válogatott. A Malmö Arénában a házigazda Svédország volt az ellenlábas.

Számolgatni semmi értelme nem volt az utolsó előtti fordulóban, még több forgatókönyv lehetséges, hogy ki jut az elődöntőbe, vagy játszhat az ötödik helyért.

{A}

A magyarok első három találatát Szita szerezte, a 7. percben 3–1-re vezetettek. A házigazdák elkezdték a felzárkózást, a 11. percben jött össze az egyenlítés (4–4).

Innen kezdve a védőfalak és a kapusok játszottak főszerepet, elég beszédes adat, hogy Ligetvári szakított meg egy tízperces gólcsendet. A svédek nem tudták ezt kihasználni Mikler egészen fantasztikus teljesítményt nyújtott a kapuban, ennek is köszönhető, hogy fej-fej mellett haladtak a felek a pihenőig (9–10).

A második játékrészben sem érkezett az a szikra, amit a többi összecsapásokon érezni lehetett. Az adok-kapok a 48. percig tartott, ekkor még 18–18 volt.

Akárcsak az első félidőben, itt is érkezett a magyar gólcsend, amelyik kitartott a lefújásig. Ezt a svédek már kihasználták, zsinórban lőttek ötöt, lezárták a párharcot.

Gyorsan el kell felednie a második vereségét a kontinenstornán a magyar nemzeti együttesnek, hiszen szerdán 17 órától jön a következő csata, a portugálok ellen. Egy diadallal még meglehet az elődöntőbe jutás, ehhez szükséges a norvégok sikere a szlovénok ellen.

Férfi kézilabda Európa-bajnokság, középdöntő, 2-es csoport, 3. forduló:

Magyarország–Svédország 18–24 (9–10).
A magyarok gólszerzői: Szita Zoltán 4, Bánhidi Bence, Máthé Dominik 3-3, Balogh Zoltán, Győri Máté 2-2, Bóka Bendegúz, Fekete Bálint, Ligetvári Patrik, Nagy Bence 1-1.

A csoport további mérkőzésein:

Portugália–Szlovénia 24–29 (15–14),
Norvégia–Izland 31–28 (19–12).

A 2-es csoport állása az utolsó forduló előtt:

1. Norvégia 8 pont
2. Szlovénia 6
3. Magyarország 4
4. Portugália 2 (112–116)
5. Izland 2 (101–110)
6. Svédország 2 (88–97).