Felmentette a legfelsőbb bíróság az összeférhetetlenség vádja alól Kézdiszentlélek polgármesterét

Bíró Blanka 2020. január 20., 18:37

Előremutató döntést hozott a legfelsőbb bíróság: felmentette az összeférhetetlenség vádja alól Kézdiszentlélek polgármesterét. A bukaresti bíróság elfogadta Balogh Tibor fellebbezését, az ítélet szerint megsemmisítette az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség 2015-ben kiadott jegyzőkönyvét.

Sokan „abszurdnak” tartják az összeférhetetlenségi törvényt. Képünk illusztráció Fotó: Barabás Ákos

Országszerte több polgármester elveszítette a mandátumát, mert a feddhetetlenségi ügynökség összeférhetetlenséget állapított meg esetükben, arra hivatkozva, hogy a mezőgazdasági tevékenység folytatására létrehozott egyéni vállalkozói engedély kizárja a polgármesteri tisztség betöltését. 

Az RMDSZ szerint a tévesen értelmezett törvény miatt veszítik el a tisztségüket a polgármesterek.

A törvényben az áll, hogy a választott tisztségviselők nem lehetnek ügyvezetők egy cégben, azonban a vidéki polgármesterek általában az örökölt családi földeken gazdálkodnak, és egyéni vállalkozói engedélyt váltottak ki, hogy a területalapú támogatást lehívhassák.

Mivel az egyéni vállalkozásban egyetlen személy van, az ANI úgy értelmezte, hogy ez egy cég, és ebben ők az ügyvezetők. A mandátumot vesztett polgármesterek az idei helyhatósági választásokon sem indulhatnak, mert a jogerős döntés értelmében három évig nem tölthetik be a korábbi tisztségüket.

{A}

„Üdvözlendő a felmentő ítélet, de ezt a többi esetben nem lehet érvényesíteni, hiszen a román jogrendben a korábbi ítéleteknél nem veszik figyelembe” – szögezte le megkeresésünkre Ilyés Gyula, a Szatmár megyei Vetés község polgármestere. Az RMDSZ önkormányzati szakértője szerint

a vonatkozó törvényt kellene módosítani, ám ezt senki nem meri felvállalni.

„A jelenlegi közhangulatban egyetlen politikus sem mer hozzányúlni az összeférhetetlenségi törvényhez, mert rásütik a bélyeget, hogy védelmezi a korrupciót, holott a jogszabálynak abszurd kitételei vannak” – részletezte az elöljáró.

Hozzátette, a korrupció ellen valóban fel kell venni a harcot, ezért nem lehet, hogy egy választott köztisztviselő vagy a családjának magáncége közpénzekre kössön megállapodásokat az önkormányzatokkal, de ezt nem lehet annyira kiélezni, hogy lassan „mindenki összeférhetetlen”. Ilyés Gyula példaként említette, hogy a polgármesterek, alpolgármesterek, önkormányzati képviselők nem vehetnek részt az önkormányzati cégek, tanintézetek vezetőtanácsába. „Ez nevetséges, hiszen különben mindenért felelnek, ami a cégnél, vagy a tanintézetekben az oktatáson kívül történik. A gazdálkodókat pedig gyakran bevonják a vidéki települések döntéshozatalába, ez nem kellene összeférhetetlenséget generáljon” – szögezte le Ilyés Gyula.