A néma gyilkos: a szén-monoxid

Simon Virág 2020. január 20., 21:18

Idén már két személy meghalt és hatan kórházba kerültek szén-monoxid mérgezés miatt a Delgaz Grid szolgáltató által ellátott 20 megyében. Tavaly kétszer annyian vesztették életüket ilyen mérgezésben, mint egy évvel korábban, 2018-ban.

A gázszolgáltató és a tűzoltóság szakemberei gyakran  szerveznek közös gyakorlatot, hogy gyorsan tudjanak közbelépni az éles helyzetekben Fotó: Haáz Vince

Míg 2018-ban 12 személy hunyt el szén-monoxid mérgezés miatt, tavaly 24-en vesztették életüket az ország északi és nyugati megyéiben, ahol a Delgaz Grid szolgáltat. Az idei év sem kezdődött nagyon jól, hiszen, mint Adela Boțan, a Delgaz Grid gázszolgáltató sajtószóvivője elmondta,

az év első két hetében két személy hunyt el szén-monoxid mérgezésben.

„Az egyik 36 éves áldozat Caras Serevinből származott, és testvére temetésére jött haza külföldről. A szertartás után elhunyt szerette szobájába feküdt le, nem tudva, hogy a régi csempekályhán nagy rések vannak és veszélyes. Életét vesztette szén-monoxid mérgezésben. A másik elhunyt Szeben megyei volt. Maros megyében idén már hárman szorultak orvosi ellátásra miután szén-monoxid mérgezést kaptak” – részletezte a szóvivő.

{A}

A sajtószóvővivő kihangsúlyozta, hogy tavaly és idén is

valamennyi baleset megelőzhető lett volna a rendszeresen tisztított kéményekkel, az egyéni hőközpontok előírás szerinti beszerelésével, ellenőrzésével és a csempekályhák meghibásodásának szakemberek általi kijavításával.

Hozzátette: nagyon fontos, hogy a tömbházlakásokban csak a szakemberek által megengedett helyre és törvényesen felszerelt hőközpontokkal fűtsünk, és az aragázkályhákat ne hagyjuk felügyelet nélkül, például éjszaka ne azzal melegítsük a lakást. Magánházak esetében fontos, hogy minden évben, a fűtési szezon kezdete előtt ellenőriztessük a kéményeket, és ha csempekályhával melegítünk, akkor azokat is. Nagyon fontos, hogy

kisgyermekeket soha ne hagyjunk magukra olyan helyiségekben, ahol működő fűtőtestek vannak.

A sajtószóvivő elmondta azt, hogy életmentő lehet a szén-monoxid érzékelő, amely azonnal jelezi, amikor az egyébként színtelen és szagtalan égéstermék felgyűlt a helyiségben.

Annak a személynek, aki túl sok időt tölt olyan szobában, helyiségben, ahol felgyűlt a gáz égésterméke, megfájulhat a feje, hányingere lehet, az eszméletét is elvesztheti.