Florea lemondását követelik, tiltakozó megmozdulást szerveznek

Simon Virág 2020. január 16., 18:22

Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester lemondását követelik és tiltakozó megmozdulást szerveznek Marosvásárhelyen a bukaresti Aresel nevű civil platform tagjai. Közleményük szerint pénteken 14 órakor kezdődő  tüntetésre 1000 személyt várnak, többek között a vásárhelyi roma közösségek tagjait is.

Dorin Florea. A lemondását követelik a jogvédők Fotó: Haáz Vince

Mint ismert, Dorin Florea Marosvásárhely polgármestere hétfőn azt nyilatkozta, hogy a gyermekvállalást bizonyos feltételekhez kellene kötni:

a jövendőbeli szülőknek stabil munkahellyel és lakással, megfelelő jövedelemmel és végzettséggel kell rendelkezniük; ugyanakkor ne lehessen gyereket vállalni  bizonyos, törvény által megszabott kor alatt.

{K1}

Miután többen bírálták nyilatkozata miatt és az Országos Diszkriminációellenes Tanács is eljárást indított ellene, Florea szerdán  azt közölte, hogy egyetlen vesszőt sem von vissza nyilatkozatából. „Ismerem a való Romániát, és amit mondtam, azt tárgyilagos elemzés alapján mondtam. Miért van ez a nagy viszolygás egy olyan kézenfekvő témával szemben, amely egy mindannyiunk által ismert romániai helyzet súlyosságát mutatja be? Ez országunk szomorú valósága Cuzától (Alexandru Ioan Cuza fejedelem – szerk. megj.) napjainkig, mert senki nem akart megoldást találni rá” – írta Dorin Florea a közösségi oldalra.

{K2}

A romák jogaiért is kiálló Aresel civil platform képviselő szerdán Marosvásárhelyen jártak, ahol értesítették a városházát, hogy pénteken egy tiltakozó megmozdulást szerveznek a polgármesteri hivatal előtt.

A csoport tagjai úgy vélik, hogy Dorin Florea polgármester kijelentései gyűlöletkeltőek.

Kifejtették: az alkotmány és a törvények óvják az emberi jogokat, így a kisebbséghez tartozók jogait is. A polgármester nemcsak a hátrányos helyzetűekkel szembeni megvetését fejezi ki nyilatkozataival, hanem náci politikával összhangba hozható, emberi életet és méltóságot tipró ötletekkel áll elő.

Követelik, hogy kérjen bocsánatot a roma közösség tagjaitól és mondjon le. Azokat várják a  tüntetésre, akik egyetértenek velük.

{A}

A polgármester nyilatkozata veszélyes

A téma kapcsán megszólalt Koreck Mária marosvásárhelyi Divers Emberjgvédő Egyesület elnöke, aki  szerint beszélni kell a társadalmi egyenlőtlenségekről, de

a polgármester nyilatkozata veszélyesen idézi a múlt népirtáshoz fűződő történelmi időszakait.

„Lehet vitát nyitni, hogy milyen juttatásokkal kell segíteni a szociálisan hátrányos személyek helyzetén, melyek járnak alanyi jogon és mi az amit a hátrányos helyzet mértékéhez kell kötni.

Egy gyermek megszületéséről végső soron egyedül az édesanya dönthet és senkinek sincs joga megakadályozni őt gyermeke világrahozatalában.

Utána pedig szintén alapvető joga a gyermeknek, hogy jóléte biztosítva legyen. Amennyiben a szülő nem tudja biztosítani, akkor az állam feladata segíteni őt ebben, amennyiben veszélyezteti gyermekét, akkor léphet közbe az állam. Marosvásárhelyen számos hátrányos helyzetű család esetében az állam/ helyhatóság nem felügyelte a gyermekek jólétét. Szegregált iskolába járatta, megengedte, hogy putriban éljenek víz nélkül, és nem kezdeményezte a gyerekek állami gondozásba vételét extrém esetekben sem. Ennek ellenére a város vezetősége és sajnos sok lakos is elvárja, hogy az ilyen körülmények között felnövő új generációnak legyen lakása, képzettsége és ezekhez a feltételekhez kötné azt a jogot, hogy gyermeket hozzon a világra” – részletezte a jogvédő.