Mesefüzért mutatnak be a gyergyószentmiklósi színházban

Barabás Orsolya 2020. január 13., 17:51

Legújabb gyerekelőadását pénteken, 17 órától mutatja be a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. A Lázár Ervin nyomán készült, A Négyszögletű Kerek Erdő című mesefüzért családi programként ajánlják, majd jövő héten bérletrendszer keretében is játsszák.

Új darabbal jelentkeznek. 2020-ban elsőként egy gyermek-előadást visznek színre a gyergyószentmiklósi színtársulatnál Fotó: Barabás Orsolya

2020 első bemutatója lesz pénteken a Figura Stúdió Színháznál. A társulat minden évben igyekszik egy gyerekelőadást is színpadra vinni, hiszen a nézők egyharmada gyermek, és a színházigazgató szerint fontos, hogy már gyerekkorban kialakuljanak a kulturális gyökerek.

Értékeket kell közvetítenünk feléjük, hiszen sok gyermeknek ez az első színházi előadás, amit lát, és maradandó élmény lehet. Ismét egy Lázár Ervin műre esett a választás, ami ugyanúgy tud szólni a felnőtteknek, mint a gyerekeknek

– hangsúlyozta Albu István igazgató az évkezdő sajtótájékoztatón.

{A}

Jó üzenetek a gyerekeknek

Dávid A. Péter rendező szerint ez egy olyan varázslatos mese, amely akár a magyar Micimackónak vagy Kis hercegnek is megfelel. Éppen ezért általa lehet szólni az ember és a természet viszonyáról, és hogy milyen hatással van a technika a környezetünkre.

Ebben a darabban jelen van a nyelvi humor, a mitikus világ, és a főszereplő állatok mellett egy helyi vonatkozású szál is van. Lázár Ervin szerint tulajdonképpen mindenki jó, és ha szeretet van, akkor a gonosz is szerethető lesz

– hangoztatták a mesefüzért színpadra állítók. „Szülőként fontosnak tartom, hogy jó üzeneteket kapjanak a gyermekek” – emelte ki Faragó Zénó színművész.

Próba közben. Remélik, hogy a legkisebbek tetszését is elnyeri a darab Fotó: Jakab Lóránt

A díszletet újrahasznosított tárgyakból álmodta meg Ferenczi Zoltán, aki a darab zenéjét is írta, és minden karakternek saját dallamvilága lett.

A bemutató január 17-én, pénteken 17 órától lesz. A premier alkalmával Tompa Klára marosvásárhelyi színésznő költséges gyógykezelésére és műtétjére gyűjt a gyergyószentmiklósi társulat.

A bemutató a jegypénztárból kiváltott ingyenes helyjeggyel tekinthető meg, a jegyek árát, illetve a Tompa Klára számára felajánlott további adományokat a színház előterében kihelyezett gyűjtődobozban lehet elhelyezni.

A magyar kultúra napja

A Figura Stúdió Színház a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központtal közösen ünnepli meg a magyar kultúra napját. A szervezők három programmal is készülnek. Január 21-én, kedden 11 órától A Négyszögletű Kerek Erdő lesz látható a gyermekbérlet részeként, január 22-én 19 órától a Tótékat, január 23-án 19 órától a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Tiszta című tánc-előadását láthatják a nézők Juhász Zsolt koreográfus rendezésében.