Jelentősen nő a megpályázható támogatás

Széchely István 2020. január 08., 10:56

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2020-as évi külhoni támogatásaira vonatkozó pályázati kiírásokról, illetve a legfontosabb változásokról tartottak részletes tájékoztatót az alapkezelő erdélyi kirendeltségének képviselői kedden Székelyudvarhelyen.

Fotó: Erdély Bálint Előd

A legfontosabb változás az idei kiírásban az, hogy egy pályázó csak egyetlen pályázatot nyújthat be a három kategória – a magyar kultúra és oktatás támogatására kiírt központi, a Romániában élő magyar közösség támogatására vonatkozó regionális, valamint az ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységének támogatását célzó kiírás – valamelyikében – hívta fel a figyelmet Geréb László. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) erdélyi leányvállalatának, a BGA Pro Transilvania kft.-nek az ügyvezető igazgatója elmondta: az elmúlt években bármelyik kategóriában akár három pályázatot is benyújthattak a támogatásért folyamodók, ám idén

egyetlen pályázatban több célra – egyebek mellett programszervezésre, működési költségekre, eszköz- vagy ingatlanfejlesztésre – is igényelhetnek magyar állami támogatást a pályázók.

Éppen ezért fontos, hogy az igénylők ne megszokásból válasszák ki a pályázati kategóriát, hanem azon a kiíráson vegyenek részt, amelynek a célrendszerébe leginkább beleillik pályázatuk. A már benyújtott pályázatot egy, a budapesti irodának elküldendő visszamondó nyilatkozattal hívhatják vissza az igénylők, hogy benyújthassák azt egy megfelelőbb kategóriában.

Fotó: Erdély Bálint Előd

A keretösszegek és értékhatárok is nőttek

A nyílt pályázati rendszerben idén nem vehetnek részt a nemzeti jelentőségű intézmények, ugyanis ezek kiemelt támogatást kapnak a BGA-tól, de a meghívott szervezetek továbbra is pályázhatnak.

Nem igényelhetnek támogatást egyéni vállalkozók, továbbá nem vehetnek részt a központi és regionális kiíráson a 2017. december 31-e után bejegyzett jogi személyek.

Utóbbiak az ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységének támogatását célzó kiíráson pályázhatnak, illetve indokolt esetben – nagyszabású, támogatásra érdemes projekt finanszírozásáért – egyedi pályázati kérelmet nyújthatnak be a BGA budapesti irodájában a másik két kategóriában.

Az elmúlt években sok, kis összegű támogatásra vonatkozó igénylés érkezett be a BGA-hoz, résztámogatásokat kaptak a pályázók,

a feltételek módosításának a célja az, hogy a sok kis pályázat helyett inkább egy jól átgondolt pályázatot adjanak le az igénylők, hogy olyan projektek valósuljanak meg, amelyeknek nemzetpolitikai szempontból mérhető hatása van

– magyarázta Geréb László a döntéshozók célját. Jó hír a pályázók számára, hogy ennek érdekében a kiírások keretösszegét és az egyénileg megpályázható támogatások értékét egyaránt növelte a BGA.

Fotó: Erdély Bálint Előd

A központi pályázati kiírás – amelyen az összes külhoni területről lehet pályázni – teljes keretösszege a tavalyi 700 millió forinthoz képest 1 milliárdra nőtt, a pályázatonként igényelhető támogatás mértéke 500 ezertől 10 millió forintig terjed (tavaly 2 millió volt a felső határ).

A 2020-as regionális pályázati kiírás értéke a 2019-es 400 millióhoz képest 1 milliárd forintra emelkedett, ezen belül az erdélyi pályázók részére elkülönített összeg 168-ról 420 millióra. Ebben a kategóriában 300 ezertől 3 millió forintig terjedő összegre lehet pályázni (tavaly 600 ezer forint volt a felső érték).

Az ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységének támogatását célzó kiíráson az igényelhető támogatás értéke 500 ezertől 1 millió forintig terjed, a teljes támogatási keretösszeg 250 millió forint.

Határidők

A NIR túlterhelését megelőzendő idén nem azonos a pályázatok benyújtásának a határideje – hívta fel a figyelmet a tájékoztatón Geréb László. A központi kiíráson január 31-én 14 óráig (közép-európai idő szerint) fogadják az igényléseket, a regionális kategóriában január 30-án 14 óráig, ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységének támogatását célzó kiíráson pedig január 16-án 14 óráig.

Fontos, hogy a pályázó szervezeteknek, jogi személyeknek az alapító okiratában megfogalmazott alaptevékenysége legyen összhangban azzal a tevékenységgel, amelyre támogatást igényelnek

– emelte ki Geréb László. Ugyanakkor elmondta, a vállalkozások idén csak írott és elektronikus médiakiadványokra, könyvkiadásra nyújthatnak be támogatási kérelmet. Ennek az az oka, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő már harmadik éve hirdet meg vállalkozásfejlesztő programokat is – volt már családi, gyermekbarát, fiatal vállalkozások éve –, és

a vállalkozásokat a kultúráért és oktatásért támogatási rendszerből megpróbálja egy külön a vállalkozásoknak szóló pályázati rendszerbe átterelni

– fűzte hozzá a BGA Pro Transilvania kft. ügyvezető igazgatója.

A tájékoztató második felében Mag Anna, a BGA székelyudvarhelyi irodavezetője tájékoztatta a jelenlévőket a pályázati adatlapok ellenőrzéséről, technikai tudnivalókról, a pályázatok elszámolásával kapcsolatos információkról, valamint a NIR-ről, majd a résztvevők kérdéseire válaszoltak az iroda munkatársai.

Fotó: Erdély Bálint Előd

A szülőföldön való boldogulást segítik

A külhoni magyarság jólétét és szülőföldön való boldogulását támogató és elősegítő Bethlen Gábor Alap, célkitűzéseinek megfelelően, szorosan illeszkedik Magyarország nemzetpolitikai rendszerébe. Ennek megfelelően – 2011-es alapítása óta – a BGA minden évben pályázatokat ír ki különböző kategóriákban és célcsoportok számára, az erre szánt keretösszeg pedig évről évre bővül:

2011-ben 11 milliárd forint volt, 2018-ban pedig ennek majdnem nyolcszorosát, 86 milliárd forintot fordítottak a külhoni magyarság patronálására (a 2019-es adatok még nem véglegesek).

Amint Geréb László rámutatott, a magyar kormány részéről érkező támogatás a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldön való egyéni és közösségi boldogulását, a Magyarországgal való kapcsolat ápolását és fejlesztésének előmozdítását, a nemzeti azonosságtudat kialakítását, a határon túli magyarság anyagi és szellemi gyarapodását, az anyanyelv és a kultúra ápolását és megújítását célzó törekvéseket, valamint az anyaországgal való és az egymás közötti sokoldalú kapcsolatok kialakítását, fejlesztését szolgálja.

{A}

A magyar nemzetpolitika legfontosabb szervezete a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT), a legfőbb javaslattévő fórum. A MÁÉRT éves ülésére meghívást kapnak az összes határon túli magyar érdekképviselet és párt képviselői is, és ezen szabják meg a következő esztendő nemzetpolitikai irányelveit. A BGA 2020-as pályázati kiírásai ennek megfelelően a 2019-es ülésen elfogadott határozatok alapján történnek.

A Bethlen Gábor Alap a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának a technikai kivitelezője – ez utóbbi dönt a különböző támogatások megítéléséről.

Fotó: Erdély Bálint Előd

A Bethlen Gábor Alap bizottságának tagja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Adorján Richárd helyettes államtitkár és Szakács Áron László, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. ügyvezetője, akik minden pályázat esetében döntéshozó szerepet látnak el.

Az alap pénzeszközeinek kezelője a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., amely mindegyik határon túli területen létrehozott egy kirendeltséget, Erdélyben a BGA Pro Transilvania Kft.-t, amely székelyudvarhelyi székhelye mellett Kolozsváron is működtet irodát.

A Bethlen Gábor Alap esetében ugyanakkor egy kollégium készíti elő azokat a döntéseket, amelyeket később a négytagú bizottság elfogad. Minden benyújtott pályázat tehát előbb egy kollégiumi döntés-előkészítési fázisba kerül, ahol javaslatot tesznek a projekt támogatására vonatkozóan, a döntést pedig a bizottság hozza meg.