Már nem kell a guberálókkal versenyezni a kidobott karácsonyfákért

Bíró Blanka 2020. január 07., 18:22

A becslések szerint az előző évekhez képest idén több karácsonyfát vásároltak a sepsiszentgyörgyiek, tehát többet is dobnak ki. A kukák mellől begyűjtött fákat fűtésre használják majd.

Képünk illusztráció Fotó: Gecse Noémi

Máthé László, a Tega Rt. köztisztasági vállalat igazgatója portálunknak elmondta, az elmúlt években mintegy 200 köbméter kidobott fenyőt gyűjtöttek be, ám idén idén ezt a mennyiséget várhatóan meghaladják. Karácsony előtt a város több pontján árultak termesztett fenyőt, többen is vásároltak. Az első kidobott fenyők már szilveszter előtt megjelentek a kukák mellett, ám az év elejétől a vállalat már külön teherautóval naponta kétszer – délelőtt és délután – gyűjti be a kidobott fákat, azokat összeaprítják, majd az Energia utcai telephelyükön azzal fűtenek.

{A}

A termesztett fenyőknek vastagabb a törzse, ezért nem mindegyiket tudják összeaprítani, ezek a fenyők a kutyamenhelyen lévő fás kazánba kerülnek. Máthé László ugyanakkor arra biztatja azokat, akik kertes házban laknak, hogy próbálják meg újrahasznosítani a karácsonyfákat, hiszen ez régen sem okozott gondot. El is lehet égetni, és bár a komposztba nem ajánlják a fenyőt, egyetlen kis fa abban sem okoz gondot.

Aki mégis kiteszi a kuka mellé a fát, arra kérik, hogy szedje le róla a díszeket, a papírt, a műanyagot és a madzagokat, mert úgy könnyebb újrahasznosítani. Sepsiszentgyörgyön évekkel ezelőtt a köztisztasági vállalat alkalmazottai a guberálókkal versenyeztek a kidobott karácsonyfákért, ám amióta a város területéről kitiltották a szekereket, ez a probléma megszűnt.