Karácsony: nem a fenyő, hanem a betlehemi jászol ünnepe
Gyakran mondjuk, hogy a karácsony a család, a gyermekek, a békesség, a nyugalom, a szeretet, a szülőföld ünnepe. Ám legfőképpen Jézus földi születésének emléknapja.
A kereszténység első három századában nem ünnepelték meg Krisztus születésének napját, a liturgia az Üdvözítő halála és feltámadása köré építkezett. A karácsony ünnepének kialakulása a 4. századra esik, hátterében egy pogány ünneplés és egy eretnekség áll: a Mithrász-kultusz, azaz a napisten ünnepe, a fény születése, illetve az ariánus-mozgalom, amely tagadta Jézus Krisztus istenségét.
A 325-ös niceai zsinat határozata alapján a karácsony Jézus Krisztusnak, az igazi fény születésének az emléknapja.
Az ünnep legősibb jelképe a jászol. „Mária a gyereket bepólyálta és jászolba fektette” (Lk 2,7). Jászol volt a jel a pásztoroknak, amikor keresték a Gyermeket.
Jézus születésének történetét misztériumjátékok formájában nagyon korán megjelenítették – az angyali üdvözlettől a szálláskeresésen át a pásztorok hódolatáig és a napkeleti bölcsek látogatásáig.
1223-ban Assisi Szent Ferenc volt az első, aki egy igazi barlangban felállított jászol mellett, valósághű környezetben végezte a karácsonyi szertartást. Innen ered a betlehem-állítás szokása.
A karácsonyfa Németország protestáns vidékein tűnt fel a 17. században, a napóleoni háborúk után terjedt el Európában. A karácsonyfa örökzöldjének és gyertyáinak keresztény üzenete: Jézus Krisztusban eljött a Világ világossága, az örök élet el nem múló tavasza.
{A}