Végleges megoldást a bezárás jelentene, de legalább már biztonságos a zagytározó

Kovács Attila 2019. december 21., 09:06

Befejeződött a hargitafürdői egykori kaolinbánya 2-es számú zagytározóját lezáró lépcsőrendszer megerősítése. A munkálatot végző cég vezetője szerint állandó felügyeletre lenne szükség ahhoz, hogy a károsodásokat megelőzzék.

A tározót lezáró lépcsőrendszer a beavatkozás után. Most nincs veszély Fotó: Pinti Attila

A korábban földcsuszamlás által érintett területhez hasonlító lépcsőrendszer most a kívülálló számára is biztonságosnak tűnik. Ottjártunkkor azt láttuk, hogy a korábban észlelt, a lezúduló víz által vájt árkok, hasadékok eltűntek,

a lépcsőrendszer szintjei egyenletesek, és nem látszik semmilyen rongálódás.

A munkagépekkel elvégzett beavatkozás után a lépcsőrendszer alapjánál jelentős mennyiségű, nagy méretű követ is elhelyeztek. A meggyengült és emiatt veszélyessé vált gát javítása novemberben kezdődött el, a héten befejezték, és a környezetvédelmi szakemberek jelenlétében az átadás-átvétel is megtörtént – tájékoztatott kérdésünkre Moldován József, a munkálatot végző cég vezetője, aki szerint a gát most biztonságos. Az átfolyás helyét geotextíliával zárták le, különböző méretű kövekből álló rétegekkel építették vissza a gátat, a lépcsőrendszert is helyreállították az üledékből származó anyagból.

{A}

Moldován úgy vélekedett, hogy mindenekelőtt állandó felügyeletet és karbantartást kellene biztosítani a tározónál ahhoz, hogy az elvégzett javítások utáni állapot megmaradjon, megelőzve a víz felgyűlését és az átfolyást, amely újabb károkat okozhatna. Elmondta, az üledék felszínén képződött tó közelében is dolgoztak, megemelve a gát felső részét, így akkor sem folyik át a víz a lépcsőkre, ha a szintje megemelkedik.

Minél hamarabb el kellene kezdeni a zagytározók bezárását, mert nincsenek használatban, és karbantartási munkálatokra biztosan nem lesz pénz. Előbb-utóbb a felszámoló cég feléli a rendelkezésre álló összegeket, mert nem lesz más megoldása

– figyelmeztetett a cégvezető. Hozzátette, az elmúlt években keletkezett károk utáni helyreállítás megtörtént, most nem látnak semmiféle veszélyt, de a továbbiakban ennek lehetősége az időjárástól, a csapadék mennyiségétől is függ. ,,Azt nem tudjuk megmondani, hogy ez az állapot hány évig marad meg, de ami minket illet, igyekeztünk úgy dolgozni, hogy a helyreállítás időtálló legyen” – összegzett.

Fotó: Pinti Attila

Veszélyt jelentett

A korábban Hargitafürdőn kaolinkitermelést végző bányavállalat csődje után a létesítmény jelenleg egy Kovászna megyei felszámoló cég tulajdona, a javításokat utóbbinak kellett elvégeztetnie. A mostani sürgősségi beavatkozásról egy idén elvégzett szakértői vizsgálat után döntöttek, amely a tározó gátjának állapotát veszélyesnek minősítette. Vízügyi szakemberek korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy ha a 2-es számú tározó tartalma, a felgyűlt 3 millió köbméternyi savas hatású üledék a völgybe csúszik, jelentős környezeti károkat okozhat, elöntheti az üdülőtelepre vezető megyei utat, a növényzetet, belekerül a patakokba, egészen a Csíkszereda és Székelyudvarhely közötti 13A jelzésű országútig juthat. Az egyelőre nem ismert, hogy milyen összegbe kerülne a két zagytározó felszámolása és a terület rendezése, illetve hogy ki biztosítaná az ehhez szükséges pénzt.

{K1}

{K2}