Helyzetjelentés Hargita megye integrált hulladékgazdálkodási rendszeréről (x)

Székelyhon 2019. december 18., 14:56

Hargita Megye Tanácsa 2013 októberében egy olyan projekt finanszírozási szerződését írta alá, amelynek a kivitelezése az egész megye hulladékgazdálkodási menedzsmentjét átszervezi. 

Decemberben a projekt kivitelezési folyamatának a második és egyben utolsó fázisa is véget ért. A NIOP 2014–2020-ból finanszírozott projekt a Hargita Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszer nevű projekt II. része volt, amely a 2007–2013-as Környezeti ÁOP-ban elkezdett beruházásokat folytatta és befejezte a megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer kiépítését.

A pályázat megvalósítása során bezártak 8 nem EU-konform, régi hulladéklerakót, úgy, hogy a régi hulladékot Székelykeresztúrról, Szentegyházáról, Tusnádfürdőről és a Balánbányáról (kb. 100 ezer m³) áthordták Csíkszeredába. Az áthordott hulladék egy leszigetelt aljzatú végleges lerakóba került, amit végül felülről is leszigeteltek, elvezették belőle a csurgalékot és a képződő biogázt, majd leföldelték, és a felületét begyepesítették.

A másik három régi lerakó (Borszék, Maroshévíz és Gyergyószentmiklós) helyben marad és ott összetolás, tömörítés után a felületüket leszigetelték, leföldelték, majd begyepesítették (ökologizálták). A bezárt hulladéktározókat – az előírások szerint – 30 évig monitorizálni kell.

A projekttel elvégzett beruházások értéke helységenként a következőképpen oszlanak meg (áfástól):

1. Csíkszereda 34 147 297 lej
2. Gyergyóremete 67 939 964 lej
3. Gyergyószentmiklós 3 958 333 lej
4. Korond 10 516 721 lej
5. Székelykeresztúr 4 485 946 lej
6. Szentegyháza 2 634 993 lej
7. Maroshévíz 5 406 170 lej
8. Borszék 1 697 316 lej
9. Tusnádfürdő 672 058 lej
10. Csíkszentsimon 302 973 lej
11. Balánbánya 1 933 606 lej
12. Minden települést kiszolgáló eszközök 24 151 086 lej

Gyergyóremetén készült el a megyei hulladékgazdálkodási központ, amely egy 20 hektáros területen több, a megyei rendszer hatékony működéséhez elengedhetetlen létesítményt foglal magába. Elkészült az EU-konform hulladéklerakó első cellája 4.5 hektáros területen, 450.000 m³-es kapacitással: 337.500 tonna hulladékot képes befogadni és legkevesebb 6 évig szolgálja ki Hargita megye lakosságát – ha a hulladék 30%-át szelektíven gyűjtenénk, akár 15 évre is elegendő lenne az első cella. Ugyanitt készült el a szelektív hulladék-válogató állomás is, illetve a komposztáló-állomás és annak előkezelési csarnoka is. A központ nagyjából 100 munkahelyet teremt.

A megyei tanács a versenytárgyalásokat követően – közvagyon használati díj fizetés ellenében – a majdani regionális hulladékgazdálkodó cég rendelkezésére bocsájtja a következő műszaki felszereltséget és eszközállományt:

  • több mint 35 céljármű, és összesen 37.500 darab különböző típusú és űrtartalmú konténer;
  • 2 tömörítő állomás;
  • 1 szelektív válogató központ;
  • 8 önkéntes szelektív hulladékgyűjtő udvar, 106 darab nagy, (6-24 m3) konténerrel;
  • 1 szerves hulladékot komposztáló állomás;
  • 1 EU-konform végleges hulladéklerakó cella.

Minden feltétel adott a megyében ahhoz, hogy a hulladékot ne kelljen „exportálni”, kivinni a megyéből, mert Gyergyóremetén minden feltétel adott a feldolgozásra és a végleges lerakásra. A megyei tanács ugyanakkor a feldolgozó ipar megtelepedését is várja, hogy a teljes legyen a kör, és helyben fel lehessen dolgozni a szelektíven gyűjtött anyagokat.

Hargita Megye Tanácsát a projekt kivitelezése során három fő szempont vezérelte: környezetünk tisztábbá tétele, hogy kevesebbet fizessenek a lakók, és hogy a továbbiakban bővíteni lehessen a rendszert, a tervek szerint ugyanis pályázni fognak a vegyes hulladék kezelésére, egy gyergyóremetei kerülőút kialakítására és komposztládák vásárlására.

A legfontosabb cél pedig az, hogy a megye hulladékának minél kevesebb része kerüljön a lerakókba. 2020-ra 66 ezer tonna hulladékkal számolnak a megyében, aminek egyharmada komposztálható, egyharmada újrahasznosítható, és csak egyharmada, vagyis 22 ezer tonna kerülne a lerakóba, ehhez pedig a szelektíven gyűjtött mennyiséget növelni kell. A lakóknak is tehát fontos szerep jut: meg kell tanulni, a mindennapjaink részévé kell tenni a szelektív hulladékgyűjtést, az újrahasznosítást és komposztálást, és tudatosan kell vásárolni, vagyis csak azt kell megvenni, amire szükségünk van, ellenkező esetben csak hulladékot termelünk.

Az Európai Unió Kohéziós Alapjából társfinanszírozott, a 2014-2020-as Nagy Infrastruktúra Operatív Program keretében megvalósított projekt. Bővebb tájékoztatást a projektről itt olvashat. 

(X – Fizetett hirdetés)