Községi kultúrotthonból juthatnak az udvarhelyiek az európai elitbe

Józsa Csongor 2019. december 13., 13:20

Érdekes helyszínen játssza Európa Kupa meccsét a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK. A férfi asztalitenisz együttes az SK Vydrany ellen vívhatja ki a továbbjutást. A visszavágót egy községi kultúrotthonban, szerény körülmények között rendezik – helyszíni tudósítás.

Nem épp nemzetközi kupameccs helyszíne Fotó: Józsa Csongor

Pénteken délelőtt tartotta hivatalos edzését a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK Felvidéken, Nemeshódoson. Nem volt egyszerű megtalálnunk a mérkőzés helyszínét, ezúttal nem egy asztalitenisz- vagy sportcsarnokot kellett keresnünk: a helyi Kultúra Háza előtt parkolt le a kisbusz.

Könnyen megállapítható, a Dunaszerdahely melletti község korántsem ég európai kupalázban: szürke hétköznapját élte a település, kevés mozgással, három helybélitől is érdeklődnünk kellett, amíg rátaláltunk a nemeshódosi kulturális, egyben a sportélet bölcsőjére.

Az előtérben kis vendéglő, ahol a munkásoknak főzik az ebédet. Az ellenfél elnöke, Kmet Jozef megnyugtat, az a tér a mérkőzés időpontjában a csapatok rendelkezésére áll. A kultúrotthonban már felállították a karácsonyfát, a színpadra rendezték be a lelátót, alig több mint ötven széket, ami a színdarabok idején a nézőtér, az most a játéktér.

Fotó: Józsa Csongor

A székelyudvarhelyi sportolók szeme tágra nyílt, amikor meglátták, hol kell kivívniuk a legjobb négybe kerülést a második számú európai kupakiírásban. „Még a szerbiai második ligában is jobb helyszínen játszunk” – állapította meg Cservik Krisztián, az ISK-SZAK vajdasági játékosa.

„Voltam ennél mesebelibb helyen, Nápolyban katakombák között adogattunk” – próbálta a helyzet tragikomikusságát megragadnia György Szilárdnak.

{A}

A csapat edzője, György István csitította a kedélyeket. „Ez a helyszín a házigazdáknak sem kedvezhet. Az asztaliteniszezők Pozsonyból érkeznek, ott tartják az edzéseket, ők is csak a találkozóra érkeznek ide. Nem szabad ez minket kizökkentsen, a mi célunk az, hogy koncentráltak maradjunk, elérjük, amiért jöttünk, a továbbjutást.”

A találkozót hirdető plakát Fotó: Józsa Csongor

A fiúk egy óra edzést követően visszatértek dunaszerdahelyi szállásukra, késő délután jön az igazi megmérettetés: a férfi asztalitenisz Európa Kupa 4. körének visszavágója.

Egy héttel ezelőtt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK nagy küzdelemben 3–2-re nyert a szlovák címvédő, az SK Vydrany ellen. A visszavágót pénteken 19 órától játsszák.

{K1}

Az udvarhelyi klub életében óriási fegyvertény lenne a sorozat legjobb négy gárdája közé bekerülni, nem beszélve arról, hogy a soron következő ellenfele a Bajnokok Ligájából érkezne.