Marad a bíró Borbolyék perében, csak épp a tárgyalás nem halad

Kovács Attila 2019. december 11., 22:04

Ezúttal is elutasították a Borboly Csaba és tizenkét másik személy elleni büntetőper tárgyalását vezető bíró kizárását, így a bírósági eljárás folytatódhat. Mivel többen hiányoztak, a szerdai tárgyalást el kellett napolni.

A Hargita Megyei Törvényszéken vesztegel az ügy, miután újrakezdték a tárgyalást. Archív Fotó: Veres Nándor

Kétszer is kérte Borboly Csaba ügyvédje a Hargita Megyei Törvényszéken zajló alapfokú tárgyalást vezető bíró kizárását. A legutóbbi alkalommal azért nyújtott be erre vonatkozó kérést, mert – mint akkor elmondta – a bíró bizonyíthatóan nem szakosodott korábban korrupciós ügyek tárgyalására, ugyanakkor fenntartásai voltak az objektivitását illetően, mert láthatóan nagy nyomás nehezedik rá, hogy a régi ügy befejezését siettesse. A beadványt a Hargita Megyei Törvényszéknek kellett volna tárgyalnia, de mivel az intézmény másik büntetőbírója tartózkodott ettől, a döntés joga – akárcsak első alkalommal – a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához került, amely

a kérést elutasította.

A per tárgyalása szerdán folytatódhatott volna, de a vádlottak és ügyvédek egy része hiányzott, köztük Borboly védője is, aki senkit nem tudott megbízni a helyettesítéssel, és halasztási kérelmet továbbított. Ehhez a többi ügyvéd is csatlakozott, és a bíró jóváhagyta, megjegyezve viszont, hogy a helyettesítés kötelező, és ha rosszhiszeműséget tapasztal az ügyvédek részéről, akkor ennek törvényes következményei lesznek. A bírósági eljárás jövő évben folytatódik.

Évek óta húzódik

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) 2013-ban vádolta meg a Hargita megyei önkormányzat elnökét, Borboly Csabát közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel, vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út – a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es – egy-egy szakaszának felújítása során több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét.

{A}