A japánok ellen is levizsgázott a román kéziválogatott

Horváth Bálint Ottó 2019. december 11., 12:37

Harmadik mérkőzését is elveszítette a középdöntőben a román női kézilabda-válogatott a világbajnokságon, szerdán délben tizenhét góllal kapott ki a házigazda Japántól, ezzel pont nélkül az utolsó helyen végzett.

Súlyos vereséggel búcsúztak a vb-től Fotó: IHF

A 2-es csoportban két nyeretlen csapat találkozóján mindössze az utolsó hely elkerülése volt a tét. Ez a házigazda japánokat foglalkoztatta jobban, akik már az elejétől fokozatosan elhúztak, olyannyira, hogy az első félidőt tízgólos előnnyel zárták.

A húzóember, Cristina Neagu – aki egyetlen percet sem játszott – nélkül felálló románok egyszerűen tehetetlenek voltak a hazai rohamokkal szemben. A második játékrészben sem tudtak közelebb férkőzni, sőt a japánok tovább növelték előnyüket, végül pedig kiütéses vereséget mértek Thomas Ryde együttesére.

{A}

Románia három vereséggel, pont nélkül a hatodik, utolsó helyen végzett a középdöntőben, összességében pedig a 12. helyen zárta a világbajnokságot.

A vártnál gyengébb teljesítmény ellenére a román válogatott jövő tavasszal részt vesz az olimpiai selejtezőtornán, ahol az egyik csoportban a mostani vébé negyedik és ötödik helyezettjével, valamint Észak-Koreával küzd meg a tokiói ötkarikás játékokra való kvalifikációt jelentő első két helyért.

Női kézilabda-világbajnokság, Japán, középdöntő, 2-es csoport, 3. forduló:

Japán–Románia 37–20 (18–8).
A román csapat gólszerzői: Perianu, Udriștioiu 4–4, Pintea, Vizitiu 3–3, Polocoșer, Ostase 2–2, Seraficeanu, Zamfirescu 1–1.

Oroszország–Spanyolország 36–26 (16–12).

Svédország–Montenegró – szerdán 13.30-tól.

A csoport állása:
1. Oroszország 10 pont
2. Spanyolország 7
3. Svédország 5
4. Montenegró 4
5. Japán 2
6. Románia 0