Felsőházba jutott a KSE és a Kereszthegy

Horváth Bálint Ottó 2019. december 10., 14:20

Befejeződött a másodosztályos teremlabdarúgó-bajnokság alapszakasza. A 2-es, erdélyi csoportban két együttes emelkedett ki a mezőnyből, a Kézdivásárhelyi SE és a Gyergyóremetei Kereszthegy. Januárban rájátszással folytatódik a szezon.

A két véglet: a piros mezes KSE az első, a kékben játszó VSK az utolsó helyen zárt Fotó: Haáz Vince

Tíz fordulóban mérkőztek meg a csapatok a hétvégén befejeződött alapszakaszban. Az már a bajnokság elején világossá vált, hogy a Kézdivásárhelyi SE a csoport nagy esélyese, és sokáig kiválóan is menetelt, elhúzott az élen. Utolsó két mérkőzését azonban elveszítette a harmadik helyezett Dévai West vendégeként, illetve a második Gyergyóremetei Kereszthegy ellen, utóbbi 5–4-re nyerte meg a vasárnapi hazai rangadót, és pontszámban utolérte vetélytársát.

{A}

Mindkét együttes nyolc győzelemmel és két vereséggel rendelkezik, a KSE azonban jobb egymás elleni eredményének (otthon 5–2-re győzött a Kereszthegy ellen) és gólkülönbségének köszönhetően nyerte meg az alapszakaszt.

A mezőny már korábban kettészakadt, ez a két együttes kiemelkedett a hatos csoportból,

velük még csak a dévaiak tudták valamelyest tartani a lépést. A másodosztályban újonc Korondi Junior viszont kellemes meglepetést okozott, hiszen megelőzte jóval tapasztaltabb ellenfeleit, a Gyergyószentmiklósi Intert és a sereghajtó Marosvásárhelyi VSK-t, amely hatpontos büntetéssel kezdte a szezont, mivel nem törlesztette adósságait egyik korábbi játékosával szemben.

A bajnokság januárban folytatódik, amikor a két csoport első három helyezettje, a Kézdivásárhelyi SE, a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Dévai West, illetve az 1-es csoportból továbbjutott Luceafărul Buzău, Jászvásári Poli és Ceahlăul Piatra Neamţ a felsőházi rájátszásban találkozik egymással.

Itt is egy teljes oda-visszavágós kört rendeznek, amelynek végén kialakul a végső rangsor, az első helyezett feljut az élvonalba, a második pedig osztályozót játszik az 1. Ligában utolsó helyen végzett csapattal.

A többi részvevőnek sem ér véget a szezon, a Korondi Junior, a Gyergyószentmiklósi Inter, a Marosvásárhelyi VSK, illetve az 1-es csoportból érkező Fortius Buzău az alsóházi rájátszásban játszik.

{S1}