Montenegrótól is kikaptak, sorsdöntő meccsek előtt a magyar kézisek

Horváth Bálint Ottó 2019. december 03., 10:14

A magyar női kézilabda-válogatott egygólos vereséget szenvedett kedden reggel Montenegró ellen a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokság C csoportjának harmadik fordulójában.

Fotó: Magyar Kézilabda Szövetség

A spanyolok elleni vasárnapi vereség után újabb rangadót játszott Kim Rasmussen csapata a csoportkört két győzelemmel kezdett montenegróiak ellen.

Az összecsapás végig szoros csatát hozott. Az első félidőben a magyarok többször is vezettek, mégis egygólos hátrányban voltak a szünetben. A második játékrészt a rivális kezdte jobban, hárommal is elhúzott, de a magyar együttes fordítani tudott. A vezetésük azonban nagyon rövid ideig tartott, a végén ismét Montenegró került egy-kétgólos előnybe, és a győzelmet már nem adta ki a kezéből.

A magyar játékosok sokat rontottak támadásban, és mindössze 53 százalékos hatékonysággal dobtak kapura, elsősorban ez okozta a vereségüket.

Az egy győzelemmel és két vereséggel álló magyar válogatott szerdán 12 órától Szenegállal, pénteken ugyancsak 12-től Romániával játszik a csoportban. A középdöntőbe az első három helyezett kerül, a papírforma szerint a románok elleni meccsen dől majd el, hogy sikerül továbbjutnia a középdöntőbe.

Női kézilabda, világbajnokság, Japán, C csoport, 3. forduló:

Magyarország–Montenegró 24–25 (12–13).
Magyarország: Schatzl 7, Lukács 6, Szabó, Tomori, Klujber, Faluvégi, Háfra 2-2, Tóvizi 1.

Spanyolország–Szenegál 29–20 (14–13).

Románia–Kazahsztán – kedden 12 órától.

Az állás: 1. Spanyolország 6 pont (89–61), 2. Montenegró 6 (84–70), 3. Magyarország 2 (88–69), 4. Románia 2 (45–55), 5. Szenegál 0 (69–87), 6. Kazahsztán 0 (36–69).