Kilőtték a medvét, amely május óta rettegésben tartotta a speciális iskola tanulóit

Bíró Blanka 2019. december 02., 18:22

Kilőtték hétvégén azt a medvét, amely május óta tartotta rettegésben az oltszemi speciális iskolában tanuló ötven, állami gondozásban lévő gyermeket, illetve gondozóikat.

Képünk illusztráció Fotó: Barabás Ákos

A medve május óta rendszeresen bejárt a tanintézetnek otthont adó kastély udvarára, megölt két juhot és egy versenylovat, de a konyhába is megpróbált betörni – mondta el portálunknak Fodor István polgármester. Hosszas folyamat volt, amíg a környezetvédelmi minisztériumtól megkapták a kilövési engedélyt, majd hetekig lesték a medvét, mert a lakott részen nem lehetett kilőni – tette hozzá.

Mivel már ismerték a szokásait, végül megjelölték azt a helyet, ahol az Olt-folyón átjárt. 

Amikor pénteken este újra bement a kastélyudvarra, egy vadőr lámpával ráijesztett, a másik vadőr pedig a folyónál várt a menekülő vadra, és kilőtte.

Egy négy év körüli, mintegy kétszáz kilogrammos medve volt – közölte a polgármester. Hozzátette, Oltszemen most megmenekültek a gyermekek, de a községközpont Bodokra még mindig bejár egy medve.

{A}