Halálcsoportba kerülnek a magyarok az Eb-n – ha kijutnak

Horváth Bálint Ottó 2019. november 30., 20:33

Szombaton este Bukarestben a Romexpo kiállítóközpontban kisorsolták a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság csoportjait. Kijutás esetén Magyarország a halálcsoportban szerepel, míg Románia verhetőbb ellenfelekkel mérkőzhet meg.

Ismét összecsaphat a kontinenstornán a címvédő Portugáliával a magyar válogatott Fotó: Agerpres

A sorsolást szokatlan módon úgy bonyolították le, hogy négy Eb-résztvevő kiléte még nem ismert, hiszen az utolsó kijutók, amelyek a negyedik kalapba kerültek, a Nemzetek Ligája rájátszásán keresztül tavasszal csatlakoznak a mezőnyhöz.

{A}

A jövő márciusi NL-rájátszásban érdekelt Magyarország és Románia már a sorsolást megelőzően tudta, hogy ha kijut a kontinenstornára, automatikusan az F, illetve a C csoportba kerül, szombaton este pedig véglegessé vált az ellenfelek neve.

A magyarok a halálcsoportban játszhatnak az új Puskás Arénában, ahová a világbajnok Franciaország és az Eb-címvédő Portugália érkezik, a harmadik ellenfelük pedig az egyik társrendező Németország lehet. A román csapat a szintén házigazda Hollandián kívül Ukrajnával és Ausztriával mérkőzhet meg a Nemzeti Arénában.

A 2020-as Európa-bajnokság június 12-én kezdődik, a nyitómérkőzést a római Olimpico Stadionban rendezik, a döntőt pedig július 12-én a londoni Wembley-ben tartják. Budapesten és Bukarestben három-három csoportmérkőzést és egy-egy nyolcaddöntőt játszanak.

A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság csoportbeosztása:

A csoport (Róma, Baku)
Olaszország
Svájc
Törökország
Wales

B csoport (Szentpétervár, Koppenhága)
Belgium
Oroszország
Dánia
Finnország

C csoport (Bukarest, Amszterdam)
Ukrajna
Hollandia
Ausztria
Az A- vagy D-liga rájátszásának győztese

D csoport (London, Glasgow)
Anglia
Horvátország
Csehország
A C-liga rájátszásának győztese

E csoport (Bilbao, Dublin)
Spanyolország
Lengyelország
Svédország
A B-liga rájátszásának győztese

F csoport (Budapest, München)
Németország
Franciaország
Portugália
Az A- vagy D-liga rájátszásának győztese

A Nemzetek Ligája rájátszásának párosításai

A-liga: Bulgária–Magyarország, Izland–Románia
B-liga: Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország, Szlovákia–Írország
C-liga: Norvégia–Szerbia, Skócia–Izrael
D-liga: Grúzia–Fehéroroszország, Észak-Macedónia–Koszovó

Az elődöntőket március 26-án, a döntőket 31-én rendezik, a rájátszás győztesei kijutnak az Európa-bajnokságra.