Kevés szálka, ízletes hús

Fülöp-Székely Botond 2019. november 27., 18:01

Piruló süllőfilé, illatozó bormártás és némi olajban pirított vajas pityóka volt ezúttal a menü a Főnix Konyhában – ezek elkészítési módját osztja meg az olvasókkal Karácsony József séf. Arról is beszélt, hogy miért érdemes a ragadozó hal húsát fogyasztani.

A citromlé és a fokhagymaprád is fontos hozzávalója a halételnek Fotó: Erdély Bálint Előd

Sokkal finomabb a ragadozó halak húsa, ráadásul kevesebb szálkájuk is van, ezért is érdemes ezeket fogyasztani – fejtette ki Karácsony József, a Főnix Konyha séfje. A süllő éppen ilyen, vagyis nem lehet táppal etetni, kisebb halakat elkapva táplálkozik. Különböző tavak esetében is azért telepítik, hogy megegyék a többi, esetleg túlszaporodott halfajt. A legfinomabb süllők elsősorban vadon fejlődnek, például gátaknál, folyókban, a Duna-deltában vagy fajtától függően a sós vizű tengerekben, óceánokban.

A horgászok sok esetben örülnek is, ha kifogják a ragadozó halakat egy-egy tóból, hiszen elszaporodva kártékonnyá válnak és lényegesen meggyérítik a dévéreket, pontyokat és más áhított halakat. Egy 5–6 kilós süllő már hetente minimum tíz kiló kisebb halat pusztít el

– magyarázta a séf, aki maga is szeret horgászni. Persze a süllő üzletből is könnyen beszerezhető, így bárki hozzájuthat, ezúttal a szakember is a kiskereskedelemből szerezte be az óceánból származó alapanyagot.

Karácsony: a vendég a legjobb szakács Fotó: Erdély Bálint Előd

Vágni, fűszerezni, sütni

Ízlésvilágtól függően rántva, tojásosan és grillen is el lehet készíteni a süllőfilét, ezúttal azonban bormártással szolgálta fel Karácsony. Mint mondta, ez a recept otthon is könnyen elkészíthető, nincs benne semmi ördöngösség. Első lépésként esztétikai szempontból is érdemes levágni a filé hasi részét, amelyet egyébként a mártás készítésekor fogunk hasznosítani. 

A sütésre szánt húst is fel lehet némileg szeletelni sütés előtt, hiszen sokkal gusztusosabb lesz tálaláskor. A fűszerezéshez ezután fogunk hozzá, sót és borsot alkalmazva.

„Persze lehet más fűszereket is használni, de a vendég a legjobb szakács, és ebbéli tapasztalatom szerint ennyi is elég, nem érdemes túlzásokba esni” – fogalmazott. Ízesítésként némi fokhagymaprád olajos részével is lekenhetjük a filéket, és pár csepp frissen facsart citromlével is jó hatást érhetünk el. A felsoroltakat három-négy órával a sütés előtt ajánlott elvégezni, de ha nincs időnk várni, akkor sincs baj.

A hal sütésénél használt olajban készült el a pityóka Fotó: Erdély Bálint Előd

A sütés kevés előre felhevített olívaolajban történt, amelybe először pár cikk meghámozott, aprítatlan fokhagyma került. Amíg az pirult, a szakács árpalisztbe mártotta a halfiléket. Csak akkor kezdte el sütni, amikor már érezni lehetett a konyhában a fokhagyma illatát. A halat eközben némi kakukkfűvel ízesítette, megjegyezve, hogy más zöld fűszert is lehet használni. Nagyjából két-három percet kellett sütni a filé mindkét oldalát, és máris omlóssá vált.

Szép pirosas kell legyen a hús külső része, belül pedig fehér, és ekkor van kész

– jegyezte meg Karácsony József. Ezt egyébként tálaláskor még meg lehet kenni egy kevés fokhagymapráddal.

Az apróra vágott filétől lesz igazán finom a bormártás Fotó: Erdély Bálint Előd

Boros mártás

Egy igazán finom fehérbormártást készített a szakács a süllőfilé mellé. Ehhez nem kellett más, csak egy kisebb darab vaj, amelyet olívaolajban olvasztott fel, hogy a tejtermék ne váltson színt, ne égjen el. Máris előkerült a halfilé hasi része, amit nagyon apróra vágva rakott bele a serpenyőbe. „Ez egy különleges ízt ad majd a mártásnak.

Persze ha teljesen szakszerűek akarunk lenni, akkor a halból kéne egy alaplevet főzni, amit visszaredukálva használunk fel, de ez a megoldás is nagyon jó

– fejtette ki Karácsony József. Kevés finomra szitált búzalisztet is szórt a készülő mártásba, majd az elmaradhatatlan sóval és borssal fűszerezett. A séf ezt követően félrevette a tűzről a serpenyőt, hiszen az már megfelelő hőfokon volt, hogy száraz fehérborral besűríthesse a készítményt. Kevés főzőtejszínt is adott hozzá, majd krémesre, selymesre kavarta a mártást, immár ismét a tűz felett.

Nem kell vízzel felönteni a mártást, hogy ne legyen bogos, hiszen azok hatvan Celsius-fok feletti hőmérsékleten kavargatással eltűnnek

– így a szakember. Ezután nagyjából tíz perc alatt, folyamatos kavargatás mellett el is készült a finomság, amelybe időközben kevés citromlevet is csepegtetett és némi vegetát is adagolt. „Savanykás sós ízt fogunk érezni. A bor ízvilága szinte teljesen eltűnik, az italt inkább savassága miatt használjuk” – magyarázta.

Tálalás előtt persze lehet még egy kis száraz fehérbort csepegtetni a mártásba, hiszen akkor fogjuk érezni igazán, hogy mit igyunk mellé

– tette hozzá.

Akkor kész a süllő, ha pirosas a kérge és fehér a belseje Fotó: Erdély Bálint Előd

Ínycsiklandó tálalás

Köretként vajas krumpli került a tányérra, amelyhez meg kellett pirítani a süllőhöz használt olajban a karikákra vágott főt pityókát. A vajat háromszög alakúra vágta Karácsony, és így helyezte az ételek mellé. Ez azért jó, mert így mindenki ízlése szerint olvaszthatja meg a burgonyán vagy éppen a halon.

Külön edényben találta a mártást, hogy a húst vágva azt is kedve szerint használhassa a vendég.

Mindemellett némi, salátákból, csíkokra vágott sárgarépából és olívabogyóból összeállított saláta is elfért a tányéron, amelyet egyebek mellett avokádóolajjal és balzsamecettel ízesített a szakács. Persze némi citromot is biztosított a vendégeknek, ha utólag a halra facsarnák annak levét.

Fotó: Erdély Bálint Előd