Járdaépítések és útjavítások Gyergyószéken

Gergely Imre 2019. november 27., 14:52

Javítják a gyergyócsomafalvi Veresvirág sípálya felé vezető út aszfaltozott szakaszát. A célra 150 ezer lejt hagyott jóvá a Hargita megyei önkormányzat a községnek.

Épül a járda Csomafalván Fotó: Hargita Megye Tanácsa

Amint azt a Márton László Szilárd, Csomafalva polgármestere lapunknak elmondta, 4 centiméteres aszfaltréteg kerül az útra. Ennél viszont jóval nagyobb értékű az a beruházás, amelyet a megyei önkormányzat valósít meg a községben a falu főutcája, azaz a 126-os megyei út mentén. Erre a beruházásra több mint 1,5 millió lejt hagytak jóvá. A munkálatok már zajlanak, egykilométeres szakaszon már használhatják is a gyalogosok az új járdát – közölte a polgármester.

A megyei önkormányzat hétfői ülése nem csak emiatt zajlott Gyergyócsomafalván: a helyiek kérték, hogy a gyergyószentmiklósi útfelújítások miatt ide irányított teherforgalmat a lehetőségek szerint korlátozzák. Ez a határozat azonban egyelőre lekerült a napirendről, hiányzott ugyanis a megyei rendőrségtől szükséges jóváhagyás.

{A}

Több más gyergyószéki településnek is utal ki pénzt a megyei önkormányzat, mint az intézmény közleményéből kiderül, Ditróban a 126-os megyei út mentén szintén építik a járdát, amelyre összesen 2,2 millió lejt szavaztak meg. Gyergyóalfaluban csaknem egymillió lejből folytatják a járdaépítést, Gyergyóremete pedig 140 ezer lejt kapott az Eszenyőbe vezető út rendbetételére.

Ugyanakkor nem kizárólag gyergyószéki beruházásokról esett szó a csomafalvi ülésen. Mint elhangzott, 3,1 millió lejből hatvanegy egyházi épület javításához járul hozzá az önkormányzat, illetve Csíkszentkirályon, Székelyszentkirályon és Zetelakán is jut pénz járdákra.

Kitüntették a tűzoltókat

Az eseményen Hargita Megye Tanácsa Önzetlenség Díjjal ismerte el három gyergyószéki önkéntes tűzoltó egyesület munkáját. Az elismerést Baricz Róbert, az alfalvi Gyergyói-medencei Önkéntes Tűzoltók Egyesületének elnöke, Csíki Jenő, a Gyergyócsomafalvi Lánglovagok Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, illetve a gyergyószárhegyi önkéntes tűzoltó alakulat csapata kapta meg. A díjat a tűzoltó alakulat elnöke, Györffy Zsolt vette át.