Csíksomlyón lesz az új Bánk bán díszbemutatója

MTI 2019. november 27., 09:27

Új Bánk bán-előadást mutatnak be a Coopera és partnerei együttműködésével 2020-ban Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás, amelynek címszerepében Molnár Levente erdélyi származású művészt láthatja majd a közönség, egyben tisztelgés a nemzeti összetartozás éve előtt.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Vadász Dániel, a Coopera alapító producere az esemény keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta:

a 2020-ban induló, hazai és nemzetközi turnét is magába foglaló előadássorozat erdélyi díszbemutatója 2020. augusztus 9-én lesz a csíksomlyói Nyeregben, ahová mintegy 100 ezer embert várnak a szervezők.

Az opera anyaországi bemutatója jövő év augusztus 20-án lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A külföldi turné első állomása az opera hazájába repíti a magyar nemzeti operát: októberben az olaszországi Genova ad otthont az előadásnak – közölte a producer. Hozzátette:

a tervek szerint három évig játszanák az új produkciót és ez alatt csaknem száz előadást láthatna a közönség.

Az első két előadást a Kolozsvári Magyar Opera Zenekarával, Vegyeskarával és Balettkarával közösen hívják életre, a későbbiekben pedig, ahogy a Coopera előadásai kapcsán lenni szokott, helyi színházak karai csatlakoznának be az énekesek mellé.

Magyarországon többek között a debreceni Csokonai Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban és a Győri Nemzeti Színházban is színpadra állítják az előadást.

Számomra és számunkra a nemzeti összetartozást nem lehet szebben kifejezni, mint a művészettel, anyaországi és határon túli művészek közös alkotásával

– mondta Vadász Dániel.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A produkcióba a Kossuth- és Jászai-díjas Vidnyánszky Attila és a Liszt-díjas Molnár Levente mellett olyan kiemelt művészeket sikerült bevonni, mint a szintén Liszt-díjas Kesselyák Gergely karmester, valamint Kováts Kolos és Kálmándi Mihály Kossuth-díjas operaénekesek – sorolta.

Melinda szerepében a Honthy-díjas Fischl Mónikát, míg Gertrúd szerepében a Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett mezzoszopránt, Mester Viktóriát láthatja a közönség. A produkció első szereposztásában színpadra áll még Boncsér Gergely és Kendi Lajos is – emelte ki Vadász Dániel.

Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy nagy örömmel fogadta a megkeresést, különös tekintettel arra, hogy az augusztus 20-ai előadások mindig kiemelt ünnepként szerepelnek a Szabad Tér Színház nyári évadában.

Vidnyánszky Attila, akinek elmondása szerint ez lesz a hetedik Bánk bán-rendezése, elmondta, hogy nagy ajándék számára, hogy ő rendezheti az előadást, ami óriásai kihívás lesz számára. Mint mondta, a legjobban megírt magyar színdarabnak tartja a Bánk bánt, amely shakespeare-i magasságokat ér el.

A történet mindig aktuális, a legnagyobb dolgainkról, örökké létező problémáinkról, lehetőségeinkről szól

– tette hozzá.

{A}

Kesselyák Gergely Liszt-díjas karmester kitért arra, hogy a Bánk bán ősverzióival szemben ő a Nádasdy-féle átdolgozás mellé áll, de nyitva hagyja azt a kérdést, hogy végül milyen előadást láthat majd a közönség.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója elmondta, hogy

az előadáshoz az Országos Széchényi Könyvtár, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a múzeum közreműködésével egy utazó kiállítással készülnek, amely a Bánk bán opera és dráma több mint 200 éves történetét mutatja be.

Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elmondta, hogy megtisztelő számukra, hogy ebben a felállásban egy új Bánk bán részesei lehetnek. A darab helyi jelentőségét hangsúlyozva hozzátette: több mint 150 év alatt alig volt Kolozsváron olyan évad, amelyből kimaradt a repertoárból Erkel Ferenc műve.