Felelős állattartás hiányában nehéz megakadályozni a sertéspestis terjedését

Simon Virág 2019. november 25., 19:55

A gazdáknak meg kell érteniük, hogy a sertéspestis terjedését elsősorban felelős állattartással lehet megakadályozni – hangoztatta Kincses Sándor, a Maros megyei állategészségügyi igazgatóság vezetője. A megyében a Héjjasfalvához tartozó Erkeden is sertéspestissel fertőzött vaddisznót azonosítottak.

Lelőtt vaddisznó húsából mutatták ki a vírust. Karantén alatt több település. Képünk illusztráció Fotó: Pixabay

Egy hajtóvadászat alkalmával Erkeden lelőtt vaddisznó húsából mutatták ki múlt héten a sertéspestis vírusának jelenlétét egy kolozsvári, majd egy bukaresti laboratóriumban. Maros megye prefektusa szombaton egyeztetett az illetékesekkel a kötelező korlátozó intézkedésekről.

{K1}

A döntésekről Kincses Sándor megyei állategészségügyi igazgatóval beszélgettünk. Megtudtuk, hogy

a levadászott hét vaddisznó tetemét mély gödörbe dobták és elégették, betakarták, majd a környéket is fertőtlenítették.

Csak egyikükben mutatták ki a vírust, de mindeniket megsemmisítették. Kijelölték a törvény által előírt 13 kilométeres körzetben a karantént is. Ennek értelmében fertőzöttnek minősített települések: Erked, Szederjes, Magyarfelek, Héjjasfalva, Szászkézd, Zoltán és Miklóstelke. Érintett települések, ahol szintén karantén van: Fehéregyháza, Küküllősárd, Alsóbún, Felsőbún, Szászdálya és Határpatak. Ezeken a településeken

elkezdődött az élő sertések felleltározása.

Amíg ez nem történik meg, addig ott nem lehet sertésekkel vagy azok húsával kereskedni. Amikor a leltározást befejezik, állatorvosi engedély alapján a fülszámmal rendelkező, vagyis nyilvántartott sertéseket el lehet vinni eladás céljából más településekre is.

{A}

Kincses Sándor többször hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a gazdák megértsék, felelős állattartással lehet megakadályozni a sertéspestis terjedését.

Amíg a sötétség leple alatt kupecektől vásárolják a malacokat, a disznókat, húsokat, mindenféle papír nélkül, addig nem csoda, hogy fennáll a sertéspestis terjedésének veszélye. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az állatokat elsősorban megbízható helyről kell beszerezni, nyilvántartásba venni, elkerített helyen tartani, hogy ne kószálhassanak a mezőn. Hiába mondják az emberek, hogy én neveltem, tudom, mit evett, nem lehet beteg, mert a vírus könnyen terjed, és megbetegítheti a házi sertéseket is

– hangoztatta az igazgató, akitől megtudtuk, hogy Maros megyében már év eleje óta nem szabad az esztenákon házi sertéseket tartani, éppen azért, mert a szabadon hagyott sertések könnyebben megbetegedhetnek. A karanténban lévő településeken fokozottabban ellenőrzik az autókat, az erdőket, mezőket, ez utóbbi helyeket főként az elhullott állatok miatt. A vadásztársaságok egy évig nem szervezhetnek hajtóvadászatot a településekhez tartozó erdőkben, csak lesből lőhetik le a vaddisznót. Egyúttal kötelesek 60 napon belül az egész idényre tervezett számú vaddisznót lelőni.