Megállíthatatlanul menetel a Sepsi-SIC

Sánta Imre 2019. november 22., 11:18

Veretlenül zárta a női kosárlabda bajnokság alapszakaszának odavágó sorozatát a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC miután a pontvadászat 7. fordulójában fölényes győzelmet aratott a Bukaresti Agronomia ellen.

Tökéletes a háromszékiek győzelmi mutatója Fotó: Sánta Imre

A zöld-fehérek mindjárt a mérkőzés legelején magukhoz ragadták a kezdeményezést, Mandache és Orbán találataira még érkezett válasz a túloldalon, ám ekkor Pasic egymás után háromszor is pontosan célzott, és ezzel már hét ponttal vezetett a címvédő (9–2).

{A}

A fővárosiak igyekeztek lépést tartani vendéglátóikkal, adott pillanatban fel is zárkóztak két pontra, de Zoran Mikes tanítványai ismét ritmust váltottak, és az első negyed végére már jelentős előnyt dolgoztak ki (26–13).

A folytatásban is a szentgyörgyi lányok irányították a játékot, és a 17. percben Mandache hárompontosával már húsz ponttal vezettek (39–19).

Fotó: Sánta Imre

Ezt követően kiegyensúlyozottabbá vált a küzdelem, a vendégek is összekapták magukat, és főleg távoli találataiknak köszönhetően faragni tudtak hátrányukból. A negyedet azonban így is a zöld-fehérek nyerték, és húszpercnyi játékidő után maradt a megnyugtató különbség a két csapat között (46–31).

Szünet után Zoran Mikes tanítványai kissé álmosan tértek vissza a pályára, amit ki is használtak a fiatal hazai játékosokkal felálló fővárosiak, akik dicséretre méltóan küzdve néhány perc alatt fel is zárkóztak hét pontra (46–39).

Lendületük azonban nem tartott sokáig, a szentgyörgyi lányok még időben eszméltek, és elsősorban Orbán eredményes játékának köszönhetően visszaállt a régi rend (63–46).

Fotó: Sánta Imre

Az utolsó negyedet a háromszékiek egy 10–0-s sorozattal indították, és ezzel lényegében le is zárult a mérkőzés. A két csapat kötelességtudatból még lejátszotta a hátralevő perceket, amelyek különösebb változást nem hoztak, a vége pedig 82–54 lett a zöld-fehérek javára.

Újabb sikerükkel a háromszékiek továbbra is magabiztosan őrzik vezető pozíciójukat a rangsor élén.

A Sepsi-SIC legközelebb november 23-án, szombaton játszik ismét bajnoki mérkőzést, amelyen Zoran Mikes csapata a Brassói Olimpia vendégeként lép pályára. A 19.30-kor kezdődő találkozónak a brassói D. P. Colibași Sportcsarnok ad otthont.

Fotó: Sánta Imre

Női kosárlabda Nemzeti Liga, Keleti csoport, 7. forduló:

Sepsi-SIC–Bukaresti Agronomia 82–54 (26–13, 20–18, 17–15, 19–8)
Sepsi-SIC: Pasic 17, Orbán 13 (1x3), Givens 13, Gödri-Părău 10, Mandache 9 (1x3). Cserék: Vucetic 8, Kovács 3 (1x3), Brewer 3, Butler 2, Demeter 2, Cătinean 2, Mîrne-Nagy. Edző: Zoran Mikes.
Agronomia: Șipoș 15 (1x3), Hawkins 9. Chelariu 6 (1x3), Daniels 6 (1x3), Militaru 6. Cserék: Vilcinschi 10 (1x3), Plavițu 2, Chițanu, Plavnicheanu, Cristea, Anastasescu. Edző: Milan Sokic.
Játékvezetők: Ștefan Atomulese, Molnár Csongor, Böjte László.