Székelyföldi gazdaságfejlesztés: Maros megyében is elkezdődött a támogatási szerződések megkötése

Simon Virág 2019. november 21., 15:55

A mezőgazdaságból élők hathatós támogatását tűzte ki célul a Pro Economica Egyesület. Azt szeretnék, hogy minél több fiatal maradjon szülőföldjén – nyilatkozta az egyesület elnöke Dédán, ahol 78 nyertes pályázóval kötötték meg a támogatási szerződéseket csütörtökön.

Gyorsan és egyszerűen ment a szerződések aláírása Fotó: Haáz Vince

A székelyföldi gazdaságfejlesztő programban Maros megyében 1740-en, a három székelyföldi megyében összesen 4986-an részesülnek a magyar állam által finanszírozott támogatásban.

A Felső-Maros menti település kultúrotthonában 78 nyertes pályázó volt, nekik beszélt Kozma Mónika arról, hogy azzal a céllal hozták létre a Pro Economica Egyesületet, hogy elsősorban a kisgazdáknak segítsenek. Azoknak, akiknek kevés pályázati lehetőségük van, ezért nem tudnak nagyobb befektetéseket eszközölni és hatékonyan termelni, földet művelni.

{A}

Kifejtette, a pályázók 80 százaléka mezőgazdaságból élő magánszemély, aki a legtöbb 15 ezer eurós támogatásból munkagépeket, mezőgazdasági eszközöket vagy állatokat vásárolhat.

Maros megyében 20 millió eurós támogatást nyertek el a gazdák, az idei kiírásban szétosztott támogatások összege 61 millió euró.

Kozma Mónika továbbá elmondta, nemcsak a kisebb gazdákat segítik, hiszen előzőleg volt egy kiírás, amelyben feldolgozóüzemeket, raktárakat lehetett létrehozni, és ott is sok sikeres pályázó volt. A Pro Economica elnöke kihangsúlyozta, azt szeretnék, hogy

a magyar kormány által biztosított támogatásokkal lehetőséget teremtsenek a helyi mezőgazdászoknak arra, hogy korszerű eszközökkel termeljenek és helyben értékesítsék termékeiket. 

Hozzátette, a 61 millió eurós össztámogatásból 8 millió euró a héa (hozzáadottérték-adó), amit a megvásárolt termékek után a cégek az államnak fizetnek be.

Koma Mónika válaszolt a jelenlevők kérdéseire is Fotó: Haáz Vince

Az alsóidecsi 30 éves Demeter Tamás 45 hektáros területet művel meg, kérdésünkre elmondta, hogy a pályázaton nyert összegből traktort fog vásárolni, és neki csak az eszköz árának 25 százalékát kell biztosítania. Mint kifejtette, nem volt nehéz az online pályázat, és átlátható volt az egész rendszer. A bátosi Nagy Tibor új, korszerű melegházat fog vásárolni a pályázaton megnyert pénzből. Eddig palántákat és nyáron zöldségeket termesztett a fóliasátor alatt, s nagyon örvend, hogy lehetősége van ezután neki és családjának egy korszerű melegházban dolgozni. A dédabisztrai Emanoil Grama 50 juhot fog vásárolni a pályázati támogatásból, s mint elmondta korábban is próbált  pályázatokat lehívni, de azok nagyon bonyolultak és nehézkesek voltak, s örvend, hogy a Pro Economica Egyesületénél egyszerűbb volt a pályázás, gyorsabb az ügyintézés.

A Dédán elkezdett szerződéskötések még Magyarón folytatódnak csütörtökön, november 29-én Héderfájára várják a környékbeli sikeres pályázókat. December 4-6. között Marosvásárhelyre kell bejöjjenek a környékbeli pályázók, december 5-én Erdőszentgyörgyön, 6-án Nyárádszeredában, 9-én Mezőbándon kötik meg a szerződéseket. Maros megyében az utolsó helyszín Marossárpatak lesz, december 10-én, kedden.

Hargita megyében hétfőn kezdték el a szerződések aláírását, november és december folyamán 15 helyszínen fogadják a sikeres pályázókat. Kovászna megyében csütörtökön van az első szerződéskötési nap, Bodokon, majd újabb négy helyszínen lehet találkozni a Pro Economica Egyesület munkatársaival.