Túl kicsi a terület, a tervezettnél kevesebb férőhelyes bölcsőde épülhet

Antal Erika 2019. november 21., 12:00

Harminc férőhelyesnek szánták, de csak 24 gyerekkel számolhatnak a marosvásárhelyi unitárius egyházközség Bolyai utca 23. szám alatti ingatlanjába tervezett bölcsőde építtetői, ugyanis a romániai törvények szerint egy gyereknek tíz négyzetméternyi felületre van szüksége.

Ide épülne az uniárius egyház bölcsődéje Fotó: Haáz Vince

Nagy László lelkész elmondta, amikor megpályázták a magyar állam óvoda/bölcsődeépítési támogatását, nem gondolta volna, hogy milyen akadályokkal találkoznak.

Kiderült, hogy túl kicsi a terület, harminc gyermeknek nem elégséges a romániai törvények szerint

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a szomszédok beleegyezésére is szükség van, de az sem megy olyan könnyen, hiszen előbb nekik is tisztázniuk kell a telekviszonyokat.

A Székelyhon érdeklődésére a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség lelkésze elmondta, jelenleg a terveken dolgoznak, amelyeket remélhetőleg év végére be is fejeznek. Ha minden jól megy,

tavasszal, március folyamán elkezdődhet a tényleges építkezés.

Marosvásárhelyen a bölcsődékre van a legnagyobb igény, ezért döntött úgy az egyházközség, hogy kisdedmegőrzőt létesít magyar állami támogatásból. Nagy László elmondta, több bölcsődébe is ellátogattak, és végül a marosszentgyörgyit választották követendő példának. Az ott tapasztaltak alapján is döntöttek úgy, hogy intézményük működtetéséhez nyolc-tíz felkészült pedagógust, óvónőt és dadát kellene alkalmazniuk, a gyermekek étkeztetését pedig catering szolgáltatással oldanák meg, ahogyan a mosást is.

{A}

A tervek szerint az egyház Bolyai utca 23. szám alatti ingatlanjában fog működni a bölcsőde, ahol jelenleg az egyházközség idős tagjairól gondoskodó Unitarcoop Alapítvány székel. A munkálatok idejére az alapítvány kiköltözne onnan, viszont a továbbiakban is azon a telken, abban az épületegyüttesben biztosítanának helyet a működésének – mutatott rá Nagy László.