Győzelemmel hangolt a folytatásra a CFR

Horváth Bálint Ottó 2019. november 17., 21:36

Mindkét félidőben egy-egy gólt szerezve a Kolozsvári CFR megnyerte a magyarországi Kisvárda FC elleni vasárnapi hazai barátságos mérkőzését.

Kevin Boli szerezte a kolozsvári csapat első gólját. Archív Fotó: Facebook/FC Karpaty Lviv

A bajnoki szünet miatt beiktatott felkészülési meccsen a kolozsvári együttes válogatott játékosai, Gabriel Deac és Andrei Burcă nélkül lépett pályára, és lényegében két csapattal játszott, Dan Petrescu vezetőedző mindkét félidőben más felállásban küldte pályára az övéit.

A váratlanul sok, közel 1500 néző előtt lejátszott mérkőzésen a házigazda már az első negyedóra végén megszerezte a vezetést, amikor Kevin Boli vette be a kisvárdaiak kapuját. A CFR második találatát kevéssel a szünet után Cătălin Golofca lőtte.

{A}

A találkozónak jótékonysági célja is volt, a belépőből származó összeget a kolozsvári klub egy ritka betegségben szenvedő ötéves kislánynak, Alexandrának ajánlotta fel.

A CFR pénteken 20.30-tól játszik a bajnokságban, az 1. Liga 17. fordulójának nyitómérkőzésén a Chindia Târgoviștét fogadja. Ezt követően november 28-án, csütörtökön 22 órától a Lazio Róma otthonában vendégszerepel az Európa Liga E csoportjának 5. fordulójában.

Labdarúgó barátságos mérkőzés:
Kolozsvári CFR–Kisvárda FC 2–0 (1–0).
Gólszerzők: Boli (17.), Golofca (51.).
A CFR kezdője: Jesus Fernandez – Butean, Vinicius, Boli, Peteleu – Sylla, Petrila, Aurelio, Culio – Omrani, Rondon. A második félidőben játszott: Hindrich Ottó – Susic, Boli (Mureșan), Cestor, Ispas – Petruș, Golofca, Bordeianu, Djokovic, Păun – Traore.

{A}