Először nyert a GYHK a Brassó ellen az Erste Ligában

Gergely Imre 2019. november 16., 22:33

Végtelenül kiegyenlített mérkőzésen, hosszabbításban győzött a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Corona ellen. A szombat esti találkozó az Erste Ligában és a romániai bajnokságban is számított, így ez négy pontot hozott a piros-fehéreknek.

Saját közönségük előtt pontokat szereztek Fotó: Vaduva István/GYHK

A jégkorong Erste Liga múlt szezonjában mind a négy Gyergyó–Brassó mérkőzést a kék-sárgák nyerték, és az idén játszott két korábbi meccsen sem termett babér a gyergyóiaknak. Most azonban megszakadt ez a sorozat, a GYHK 2–1-re győzött szombat este.

Már az első pillanatoktól látszott, mindkét edző a biztonságot helyezte előtérbe, nagyon odafigyeltek a felek a kapujuk előtt. Lövések ugyan bőven záporoztak mindkét oldalon, de mind Ruczuj, mind Tőke a helyén volt. A 6. percben első emberelőnyét ki tudta használni a házigazda, egy jól begyakorolt létszámfölényes akció végén Góga lőtt a vendégkapuba. 

Senki nem gondolta volna, hogy egészen az 53. percig kell várni az újabb találatra. Igaz, a gyergyóiaknak az is megfelelt volna, ha nem is születik több gól.

Erre esély is volt, jól védekeztek, és a brassóiak eléggé tanácstalannak tűntek. Azonban Elekes-Darabont buta szabálytalanságot követett el a brassói kapu közelében, és ezt a kiállítást már nem tudta kivédekezni a GYHK, Fowlie egyenlített.

Fotó: Vaduva István/GYHK

A rendes játékidőben nem változott már az állás, jöhetett a hosszabbítás. Ennek a vége is közeledett, de mégsem jöttek a büntetőlövések. Raszulov lőtt, és a korong túljutott Tőkén. A jegyzőkönyv szerint a kapu előtt álló Bobceken még megpattanva kötött ki a kapuban.

A játékvezetők még videóztak, de a döntés nem változott, érvényes volt a találat, 2–1-re nyertek a gyergyóiak, két pontot szerezve a háromból, vagy négyet a hatból.

{A}

A Corona vasárnap a Debrecennel játszik, míg a Gyergyói HK következő ellenfele szintén a DEAC lesz, de csak 22-én, szombaton, idegenben. Ezt megelőzően még kedden 18.30-tól és szerdán 11 órától a Sportullal is letudnak két kötelező meccset.

Jégkorong Erste Liga és romániai bajnokság alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona (HU) 2–1 (1–0, 0–0, 0–1, 1–0).
Gólszerzők: Góga Attila (7.), Igor Bobcek (65.), illetve Cody Fowlie (54).
Kiállításpercek: 8–12.
Kapura lövések: 34–38.

{G1}

{H1}