A bántalmazó és az áldozat anyja ellen is vádat emeltek kiskorúval létesített szexuális kapcsolat miatt

Bíró Blanka 2019. november 15., 16:03

Vádat emelt a sepsiszentgyörgyi ügyészség egy 21 éves férfi ellen kiskorú sérelmére elkövetett sorozatos szexuális bűncselekmény miatt. A vádhatóság tájékoztatása szerint az ügyben egy nő ellen is eljárást indítottak, a kiskorú áldozat édesanyját bűnrészeséggel gyanúsítják.

Képünk illusztráció Fotó: Barabás Ákos

Az ügyészség pénteki közleményében arról számolnak be, hogy a 21 éves vádlott, noha tudta, hogy a kislány 12 éves, 2018 szeptembere és 2019 márciusa között többször is szexuális kapcsolatot létesített vele, a kiskorú beleegyezésével. A bűncselekményre akkor derülhetett fény, amikor a gyerekkorú áldozat teherbe esett. A nyomozók kiderítették, hogy a gyerek édesanyja szándékosan megkönnyítette a férfinak, hogy szexuálisan közeledjen a 12 éves lányához. A vizsgálatok szerint

az anya márciusban bántalmazta az akkor már állapotos kislányát, többször megütötte, a gyerek három-négy napos orvosi ellátásra szorult az anyai verés miatt.

Mindkét személy ellen vádat emeltek, az ügyészség képviselői ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a jogerős bírósági ítélet kihirdetéséig a vádlottakat megilleti az ártatlanság vélelme.

{A}