Több száz fellépő, több ezer néző a népzene- és néptánctalálkozón

Bíró Blanka 2019. november 11., 16:59

Több százan léptek színpadra, és mintegy kétezren nézték meg a produkciókat a hétvégén a sepsiszentgyörgyi 31. Népzene- és Néptánctalálkozón.

Fotó: Ádám Gyula/Háromszék Táncegyüttes

A kétnapos rendezvényt a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány szervezte. Gyermek és ifjúsági, valamint hivatásos néptánc és népzenei csoportok léptek fel, és rengeteg kísérőprogram szórakoztatta a résztvevőket.

Első nap, pénteken a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Mezőség és Kalotaszeg című kétrészes műsorát mutatta be a Tamási Áron Színház nagytermében, majd a találkozó szombaton átköltözött a Sepsi Arénába, ahol tizenhat gyerek- és ifjúsági együttes lépett fel az Aprók bálján.

Fotó: Ádám Gyula/Háromszék Táncegyüttes

Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes vezetője úgy értékelte, évről-évre színvonalasabbak a koreográfiák, és a fellépők viselete is egyre jobb minőségű a Csoóri Sándor-program támogatásának köszönhetően.

A rendezvény keretében szombaton tartották a VI. Székelyföldi Legényes versenyt, amelyen tizenketten vetélkedtek: a kötelező próbán a mérai Muszka György táncát, a szabadon választott próbán egy kalotaszegi legényest kellett bemutatniuk. Az év kiváló legényes táncosa az alsóboldogfalvi Mátéfi Csaba lett.

Fotó: Ádám Gyula/Háromszék Táncegyüttes

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület (RMNE) szintén a Csoóri Sándor-program támogatásával készítette el az Erdélyi Néptánctudás Tárát, amelyet bemutattak a találkozón. A tudástár elérhető az erdelyineptanctudastar.neptanc.ro oldalon, amelyet tovább bővítenek majd. A Kallós Zoltán néprajzkutató mezőségi gyűjtéseiből összeállított daloskönyvet Györfi Erzsébet népdalénekes, énekpedagógus mutatta be, a könyvben a dalszövegek mellett kották is vannak, és CD mellékletén több mint tízórányi hangfelvétel hallható.

A már hétéves hagyománnyal rendelkező jótékonysági koncert bevételeiből népi muzsikosakat segítenek, idén a hatvanéves Papp István Gázsát, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarvezető prímását, a kolozsvári táncházmozgalom egyik alapítóját, az erdélyi Bodzafa és Kova együttesek zenészét ünnepelték.

{A}

A Sepsi Aréna folyosóján vásárt és gyerekfoglalkozásokat tartottak, továbbá kiállították Ádám Gyula gyimesi és moldvai muzsikosokról készített fotóit. Az ifjú tehetségek műsorán fellépett a Perkő, a Százlábú Táncegyüttesek, a Székely Mikó Kollégium néptáncegyüttese és a gyimesi Virics banda. Bemutatkoztak a györgyfalvi hagyományőrzők, majd a találkozó a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Táncrapszódia című, Zsuráfszky Zoltán rendezte folklór­műsorával és táncházzal zárult.