Magyarellenes közegben győzte le Gyulafehérvárt idegenben az SZFC

Zátyi Tibor 2019. november 08., 16:54

Megszakította rossz sorozatát a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Ligában, a hazai pályán kifejezetten erős Gyulafehérvári Unirea vendégeként 2–0-ra nyert.

Fotó: Kovács Attila

Nem jó előjelekkel kezdődött a mérkőzés a 18 ezer férőhelyes Cetate stadionban az SZFC számára,

a fiúk bemelegítését egy 15 fős, főleg kiskorú gyerekekből álló csapat magyarellenes bekiabálásokkal zavarta meg.

Gyorsan közbelépett a mérkőzés megfigyelője, illetve a csendőrség is megérkezett, így hamar elhallgattak a fiatalok.

Az első helyzeteket a hazaiak dolgozták ki, nagy nyomás nehezedett az udvarhelyi védelemre, ám minden próbálkozást hárított. Az idő teltével kiegyenlítette a játékot az ismét Mészáros Alpár által irányított SZFC, fél óra után a fiúk előtt is komoly lehetőségek adódtak. Előbb Iovut ugratták ki, aki nem tudott túljárni a gyulafehérvári kapus eszén, majd Dinu nagyszerű szóló után nem tudta bevenni az Unirea kapuját.

{A}

Térfélcsere után ismét nagy intenzitású hazai letámadást vészelt át az SZFC, és az 58. percben megtört a jég, Taciuc lövését követően Viorica elé került a labda, aki közelről nem hibázott.

Közel egy hónap szünet után talált be ismét az SZFC, legutóbb október 11-én Stăncuțu talált be, hazai pályán az Alsógáldi Industriával szemben 3–1-re elveszített találkozón.

A 70. percben bemutatkozott a csapat frissen igazolt támadója, Szőcs László, aki Viorica helyett állt be. Szőcs László október végén közös megegyezéssel szerződést bontott a teremlabdarúgó 1. Liga bajnokával, a Csíkszeredai Imperial Wettel. Ezt követően megegyezett az SZFC vezetőségével.

Nem sokkal később pedig megduplázta előnyét az udvarhelyi együttes, Dinu passzát követően ismét Iovu került ziccerbe, lövését a hazai kapus szögletre tolta. A beívelést követően kavarodás alakult ki az Unirea kapuja előtt, és egy hazai védőről a hálóba pattant a labda. A hátramaradt időben többet nem változott az eredmény,

az SZFC pedig öt mérkőzése tartó vereségsorozatát szakította meg Gyulafehérváron.

Ez volt az Unirea első hazai veresége a szezonban. Az udvarhelyiek legutóbb az előző bajnokság végén, a Marosvásárhelyi MSE ellen tudtak győzni idegenben.

Mészáros Alpár, az SZFC edzője. „Örvendek, hogy a srácok megértették, hogy nem Mészáros Alpárra vagy Demény Norbertre kell koncentrálni, hanem arra, hogy az SZFC pontokat szerezzen.

Ma bebizonyították, hogy a csapatban van erő arra, hogy kijöjjön a nehéz helyzetből. Nagyon fontos három pont ez, nem szakadtunk le.

Most úgy kell készüljünk, hogy a következő meccsen meg kell verjük Zilahot. Gratulálok a csapatnak, úgy küzdöttek a fiúk, ahogy elvártam tőlük, megváltoztatták a mentalitásukat. Nyertünk, és nem kaptunk gólt, ez nagyon fontos.”

Labdarúgó 3. Liga, 12. forduló:
Gyulafehérvári Unirea–Székelyudvarhelyi FC 0–2 (0–0),
gólszerző Viorica (58.), Ivan (öngól, 74.).
SZFC: Tudose – Marucza, Crișan, Bucur, Berkeczi, Izmană, Taciuc (Solymosy, 89.), Pál (Tankó, 90+1.), Iovu (Györgydeák, 83.), Viorica (Szőcs, 70.), Dinu.

{Z1}

{S1}