Bevált: elkerülik a medvék a villanypásztorral körbevett szemeteseket

Iszlai Katalin 2019. november 04., 22:07

Úgy tűnik, a villanypásztoroknak köszönhetően valóban medvebiztosakká váltak a szeméttárolók Tusnádfürdőn. Már több mint egy hónap telt el az újítás bevezetése óta, a nagyvadak továbbra is elkerülik az elektromos kerítéssel körülvett szemeteseket.

Működő megoldást találtak Tusnádfürdőn a medvék ellen Fotó: Pinti Attila

Kevéssel több mint egy hónap telt el azóta, hogy villanypásztorral vették körül a Fenyvesek és az Állomás utcai medvebiztos(nak nevezett) szeméttárolókat Tusnádfürdőn. A helyi polgármesteri hivatal azt követően döntött ezen megoldás mellett, hogy a fürdővárosban tarthatatlanná vált a helyzet: napi rendszerességgel több medve is bejárt a településre élelemszerzés céljából, és korábban semmivel sem lehetett távol tartani őket a szemetesektől. Ez azonban a villanypásztoroknak köszönhetően megváltozott.

{K1}

Az újítás bevezetése után pár nappal látogattunk először Tusnádfürdőre, hogy megnézzük, miként viszonyulnak a nagyvadak a megváltozott körülményekhez. Legnagyobb meglepetésünkre már akkor azt láttuk, hogy a szóban forgó éjszaka sem ember, sem medve nem járt a bekerített szemeteseknél, amelyek környéke olyan tiszta volt, amilyennek évek óta nem láthatták az arra járók. Egyes illetékesek akkor úgy vélték, a kedvező állapot nem fog sokáig tartani, hiszen a medvék alkalmazkodókészségük folytán gyorsan hozzászoknak a változáshoz és pár napon belül visszatérnek a szemetesekhez.

Fotó: Pinti Attila

Úgy tűnik, mégsem így történt, hiszen hétvégi ottjártunkkor ismét azt tapasztaltuk, hogy

a medvék elkerülik a körbekerített szeméttárolókat, még annak ellenére is, hogy az egyik helyszínen a kapu nyitva volt.

Utóbbi esetében ismét rendet és tisztaságot találtunk, az Állomás utcai szeméttárolónál azonban, amelynek kapuja egyébként csukva volt, nagy mennyiségű hulladékot láthattunk a szemetesek mellé helyezve. Látszott viszont, hogy nem medve szórta szét, hiszen ahhoz túl rendezett volt a helyszín.

Fotó: Pinti Attila

Összességében tehát azt a következtetést vonhattuk le, hogy a villanypásztoroknak köszönhetően távol maradnak a nagyvadak mindkét helyszíntől, ezt pedig Rafain Zoltán, a tusnádfürdői vadászterületeket ügykezelő Szent Anna Vadásztársaság elnöke is megerősítette. Mint mondta, valószínűleg természeti okok is közrejátszottak abban, hogy a medvék az utóbbi időben a szemeteseket is elkerülték, illetve a háztartásokba sem törtek be, hiszen

egyrészt közeleg a tél, másrészt a kukoricások és egyéb élelemforrások révén könnyebben juthattak más helyszíneken táplálékhoz.

Hozzátette, ettől eltekintve igaz, hogy a villanypásztor az egyetlen, amitől még tartanak a medvék. A hangoskodástól már nem félnek, még a petárdától sem, ezért Rafain azt tanácsolta az erdőkbe látogatóknak, hogy hangoskodás és medveriasztó spray helyett inkább sokkoló zseblámpát vigyenek magukkal, azaz olyan eszközt, amely a világító funkció mellett arra is képes, hogy szikrázó, csattogó hangot adjon ki.

Fotó: Pinti Attila

A vadásztársaság vezetője arra is kitért, hogy tízszer annyi medve él Tusnádfürdő környékén, mint amennyit a terület elbírna, ez pedig számos problémát okoz. Egyrészt a városban lakók életét nehezíti meg, akik annyira elkeseredettek, hogy már nem is jelentik a károkat. Másrészt a biodiverzitás is veszélybe került, hiszen

több medve értelemszerűen több kisebb állatot pusztít el, így ha semmi sem változik, megtörténhet, hogy eltűnnek az őzek, nyulak és egyéb állatok.

{A}

Nem utolsósorban a fenyőfák is veszélynek vannak kitéve, hiszen a nagyvadak lehántják a kérgüket. Mindezek miatt a szakember úgy véli, a villanypásztor csak tüneti kezelést jelent, a túlszaporodás problémáját azonban hosszú távon csak a kilövési kvóta visszaállításával lehetne elérni.