Középiskolások gazdasági és pénzügyi ismereteit gazdagítják

Barabás Hajnal 2019. október 30., 19:01

Erdélyi középiskolás csapatok jelentkezését várják a nyolcadik Pénzidomár vetélkedőre, amelynek révén a gazdasági és pénzügyi ismeretek bővítése mellett értékes nyereményekkel gazdagodhatnak a nyertes csapatok. Idéntől a döntőbe jutott középiskolákat is jutalmazni fogják a szervezők.

Újra lesz Pénzidomár vetélkedő, minél több középiskolás csapat jelentkezését várják a szervezők Fotó: Gábos Albin

Több változást is bevezettek idén a VIII. Pénzidomár pénzügyi vetélkedő szervezői, amelyeket a szerdai sajtótájékoztatón ismertettek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karán.

Tánczos Levente-József, a felsőoktatási intézmény üzleti tudományok tanszékének oktatója, a verseny főszervezője elmondta,

idén a korábbi kétfordulós versenyt három fordulósra bővítették, így a diákoknak a versenyben a megszokott feladatsorok megoldása mellett gazdasági szimulációs játékban is teljesíteniük kell.

Az első fordulóban kreatív és szakmai feladatokat kapnak a benevezett csapatok, ezek megoldásával juthatnak a második fordulóba, ahol 36 csapat hat különböző virtuális piacra rendeződve fog versenyezni egymással online egy vállalati szimulációs játékban. Gyakorlatilag virtuális vállalkozásokat kell vezetniük több héten át, döntéseket kell hozniuk, amelyeket majd a játék szoftvere értékel.

Ezt követően választják ki a továbbjutó csapatokat, akik részt vehetnek a döntőben. Tánczos Levente-Józseftől azt is megtudtuk, hogy az előző évekkel ellentétben

az is változás, hogy nem november végén, hanem jövőben, január 24–26. között rendezik meg a helyi döntőt a Sapinetia EMTE Csíkszeredai Karán.

A döntőn viszont a korábban megszokott feladatot kapják a diákok, azaz egy helyi vállalkozás esetével kell foglalkozniuk, és bemutatót készíteniük.

Benevezési tudnivalók

A négyfős középiskolás csapatok már benevezhetnek a Pénzidomárra, mindössze egy kérdőívet kell kitölteniük a saját adataikkal legkésőbb november 14-ig. Jelentkezni a vetélkedő honlapján a penzidomar.ro oldalon, a verseny Facebook-oldalán, valamint a Sapientia honlapján lehet. A benevezés után a csapatok megkapják az első forduló feladatait, amelyekkel november 28-áig dolgozhatnak, eddig a dátumig kell beküldjék a munkáikat. Ezek alapján a szervezők eldöntik, hogy melyik az a 36 csapat, amely a szimulációs játékban részt vehet. Január 10. körül derül ki az eredmények alapján, hogy melyek azok a csapatok, akik továbbjutnak a verseny utolsó fordulójára. A döntőt Csíkszeredában tartják a Sapientia egyetemen január 24–26. között. Szintén újdonság, hogy nemcsak a kiválóan teljesítő csapatokat díjazzák a vetélkedőn, hanem a nyertes csapatok középiskoláit is jutalmazni fogják a szervezők.

Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője a vetélkedő kapcsán úgy fogalmazott, azért tartják fontosnak támogatni a Pénzidomárt, mert segíteni szeretnék a fiatalokat, hogy tudatos vásárlókká és sikeres vállalkozókká váljanak.

Ez a vetélkedő elindíthat fiatalokat abba az irányba, hogy tudatosan vállalkozzanak, hogy képezzék magukat és sikeresek legyenek ezen a pályán

– fogalmazott a főkonzul. Éppen ezért felhívással fordul a székelyföldi középiskolák felé, hogy népszerűsítsék a vetélkedőt a tanintézetekben, és hogy segítsenek a gyerekeknek felkészülni a versenyre. Gergely László, az OTP Bank fiókvezetője a program támogatójának nevében pedig arról beszélt, hogy fontosnak tartják az ilyen jellegű kezdeményezések felkarolását, hogy a diákok már középiskolás korukban rálássanak arra, hogy milyen vállalkozónak lenni, és, hogy milyen képzési lehetőségeik vannak az iskolai kereteken kívül is. Marschal István, a Gyermelyi Tészta Románia részéről, ugyancsak a vetélkedő régi támogatójaként és társszervezőjeként kiemelte, hogy vállalatuk jó példa arra, hogy székely-magyar vállalkozóként magyar márkával lehet Romániában is „labdába rúgni”, piacot szerezni és sikeresnek lenni. „A Pénzidomár oktató, építő jellegű verseny, amely jó lehetőséget biztosít a fiatalok számára, hiszen fontos ebben a mai világban, hogy alapszintű tudásuk legyen a pénzügy, marketing területén is” – fogalmazott.