Kiterjesztik Székelyföldre a kolbászparádét

Bíró Blanka 2019. október 24., 18:34

Székelyföldi Kolbászfesztivál néven jelentkezik a 17. kiadását megért háromszéki kolbászparádé november 16-án, a sepsiszentgyörgyi Vadász utcai sportcsarnokban.

Archív Fotó: Kocsis B. János

A névváltoztatással a székelyföldi turisztikai márkanevet akarják erősíteni, és Hargita, illetve Maros megyéből is várnak résztvevőket – fogalmazta meg Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, hangsúlyozva, hogy a kolbászparádé a térség legrégebbi hagyományos fesztiválja.

Kovács István, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátók Szövetségének (SVESZ) elnöke kiemelte, céljuk, hogy a hagyományokat átadják a fiataloknak, „egy évben egyszer legalább minden család készítsen otthon házi kolbászt”.

A hagyományos székely recept alapján, a bors, fokhagyma és paprika hozzáadásával készült házi kolbász népszerűsítését szorgalmazzák,

de az innovatív ötletektől, más régiók sajátosságaitól sem zárkóznak el – mondta Vajda Lajos, a szintén szervező ASIMCOV vállalkozói szövetség ügyvezető igazgatója. A szövetség különben vállalta, hogy a középiskolákból tíz résztvevő csapatnak biztosít helyet az idei versenyen.

{A}

Négyfős csapatok jelentkezhetnek, önkormányzatok, civil szervezetek, cégek és magánszemélyek egyaránt, november 8-ig az esemény Facebook-oldalán található jelentkezési lap kitöltésével. Az idei legjobb csapat részt vesz a jövő évi békéscsabai kolbászfesztiválon.