Törökverésre készül a Sepsi-SIC

Sánta Imre 2019. október 23., 08:45

A női kosárlabda Európa Kupa csoportküzdelmeinek 2. fordulójában a Sepsi-SIC a kontinensviadal kétszeres győztesét, a Galatasaray Isztambult fogadja. A mérkőzés favoritjának a török együttes tekinthető, a háromszékiek azonban élni akarnak esélyeikkel.

Bíznak a jó eredmény elérésében a sepsiszentgyörgyi csapatnál

A zöld-fehérek számára nem úgy sikerült a rajt az európai kupaporondon, mint ahogy azt elképzelték, első meccsükön ötpontos vereséget szenvedtek a lengyel Artego Bydgoszcz vendégeiként. Ezzel szemben a Galatasaray hazai pályán sima 74–55 arányú győzelmet aratott a svéd Lulea BBK ellen.

Zoran Mikes, a Sepsi-SIC vezetőedzője szerint nagy lehetőséget szalasztottak el Lengyelországban, mert a továbbjutás szempontjából rendkívül fontos lett volna egy idegenbeli siker. A bosnyák tréner kiemelte, szerdán egy gazdag hagyományokkal rendelkező, értékes csapattal találkoznak, de

igyekeznek majd kihasználni az ellenfél gyengeségeit, és a szurkolók segítségével akár a győzelem is összejöhet.

Fotó: Sánta Imre

„Nagy meccs lesz ez nemcsak a játékosok, a csapat és a stáb, hanem az egész város számára. Viszont nekünk úgy kell tekintenünk erre a mérkőzésre, mint az összes többire, hiszen hét nap múlva egy újabb összecsapás vár ránk.

Legjobb tudásunk szerint kell játszanunk, és arra törekedni, hogy meglepjük a Galatasarayt.

Természetesen nem lesz könnyű ellenük, de nekik is vannak gyengeségeik, amelyeket ki kell használnunk. Az idénykezdet nagy kihívása előtt állunk, és bízok abban, hogy a csarnok megtelik, és abban a hangulatban, amelyet szurkolóink tudnak teremteni, minden lehetséges” – nyilatkozta Zoran Mikes, a Sepsi-SIC vezetőedzője.

{A}

A hazai közönség szerepét hangsúlyozta Andra Mandache, a zöld-fehérek nyári szerzeménye is, aki szerint nem kell meghatódniuk az ellenfél nevétől, hanem elsősorban arra kell összpontosítaniuk, hogy a gyakorlatban is meg tudják valósítani mindazt, amire már egy hete készülnek.

„Nagy eseménynek számít, hogy a Galatasaray hozzánk látogat, és lehetőségünk lesz ellenük játszani.

Viszont nem kell, hogy befolyásoljon bennünket az ellenfél neve, a sportban mindenkinek megvannak az esélyei.

{P3}

Azt kell játszanunk, amire az elmúlt napokban készültünk, és élni a hazai pálya előnyével, mert tudjuk, mire képesek a szurkolóink. Engem nagyon meglepett, hogy Lengyelországba is elkísértek minket, ami bizony ritkán fordul elő. Győzelmi szándékkal lépünk pályára, és igyekszünk gyakorlatba ültetni mindazt, amivel készültünk” – fogalmazott Andra Mandache.

Rusz István, a Sepsi-SIC menedzsere a hazai közönséghez intézett felhívásában arra kérte a szurkolókat, hogy minél többen vegyenek részt a találkozón, legyen telt ház, mert

amint korábban is már többször bebizonyosodott, a hangulat sokat nyomhat a latban.

Ennek érdekében autóbuszokat bocsátanak rendelkezésre, amelyek a város különböző pontjairól szállítják majd a szurkolókat a Sepsi Arénához.

A szerda este 19 órakor kezdődő Sepsi-SIC–Galatasaray összecsapásra érvényesek az idény elején megvásárolt bérletek, de a mérkőzés előtt 15 lejért belépőjegyek a helyszínen is válthatók. A gyermekek számára a belépés ingyenes.