Tapasztalt vállalkozóktól tanulhattak a fiatalok

Barabás Hajnal 2019. október 16., 18:19

Hasznos tudnivalókkal gazdagodhattak a IV. Fiatal Vállalkozók Fórumának részvevői. A találkozót a Csíki Vállalkozók Egyesülete a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatósággal közösen rendezte meg szerdán a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában.

Fotó: Pinti Attila

Az eseményen Márk-Csucsi Róbert, a Csíki Vállalkozók Egyesületének elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy 16 éve, amikor ő indította vállalkozását, két hónapot is igénybe vett a bürokratikus eljárás, amíg bejegyezhette cégét, ehhez képest

ma már egy nap alatt is le lehet tudni a cégbejegyzést.

Márk-Csucsi Róbert Fotó: Pinti Attila

Mint fogalmazott, manapság egyszerűbb vállalkozni, de nem könnyebb, hiszen most is kihívásokkal kell szembenézni, akárcsak 10–15 évvel ezelőtt, még ha ezek a kihívások másabbak is. Beszédében kitért arra is, hogy a kezdő vállalkozóknak érdemes csatlakozniuk az egyesülethez, hiszen ott sok segítséget, tanácsot, támogatást kaphatnak a tapasztaltabb vállalkozóktól.

{A}

Miklós István egy pályázatíró cég képviselőjeként a pályázatokról tartott előadást. Mint kifejtette, a dokumentáció összeállításakor minden feltételre oda kell figyelni, minden iratot ellenőrizni kell, mert előfordulhat, hogy értelmezési hibákból adódó vagy más hiányosságok miatt visszautasítják a pályázatot. Elmondta továbbá, hogy

a pályázatoknál leggyakrabban felvetődő problémák egyike a rendezetlen tulajdonjog.

Nagyon fontos ugyanis, hogy az érintett terület, ingatlan a pályázó nevén legyen, tehát ha cég pályázik, akkor a cégnek kell a bejegyzett tulajdonosnak lennie. Szintén megfontolandó, hogy lehet-e tartani a leadási határidőt, hiszen bele kell számolni a bürokratikus, lassú ügyintézést a különböző hatóságoknál az engedélyek és egyéb iratok igénylésekor.

Fotó: Pinti Attila

Miklós István arra is felhívta a figyelmet, hogy a hatóságok sem mindig megfelelő vagy hibátlan iratot bocsátanak ki, ezeket a hibákat mind ki kell szűrni. Szerinte egy vállalkozónak akkor érdemes pályáznia egy adott fejlesztésre vagy bővítésre, ha az önrész legalább felét támogatás nélkül is hajlandó lenne belefektetni a projektjébe. Egyébként minden pályázatnál számolni kell azzal, hogy lesznek olyan plusz kiadásai, amelyeket nem térítenek meg, de szükségesek a megvalósításhoz.