Majdnem elbukták a győzelmet a magyarok

Horváth Bálint Ottó 2019. október 13., 21:29

A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap este házigazdaként 1–0-ra legyőzte Azerbajdzsánt az Európa-bajnoki selejtező E csoportjának 8. fordulójában, ezzel életben tartotta esélyeit kijutni a kontinenstornára.

Hiába a mezőnyfölény, csak egyszer tudott betalálni a magyar csapat Fotó: MLSZ

A magyar együttes a győztes találatot már a tizedik percben megszerezte Korhut Mihály révén, aki egy szöglet utáni kipattanóból távolról gyönyörű gólt lőtt. Az első félidőben többször is növelhették volna előnyüket a magyarok, de Sallai kihagyta a legnagyobb helyzeteket. A folytatásban is mezőnyfölényben voltak a hazaiak, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott, így figyelni kellett az azeriek ellentámadásaira. Aztán

a hosszabbításban egy szabadrúgást követően a vendégek betaláltak, azonban a holland játékvezető nem adta meg a teljesen szabályos gólt.

Maradt a magyar győzelem, ezzel Marco Rossi együttese feljött a második helyre a csoportban, és két ponttal megelőzte Szlovákiát, amely azonban egy meccsel kevesebbet játszott. Amennyiben a szlovákok novemberben nem nyernek Horvátország vendégeként, akkor a magyarok a november 19-i zárófordulóban Wales otthonában egy győzelemmel kijutnak a hazai rendezésű Eb-re.

{A}

Labdarúgó Európa bajnoki-selejtező, E csoport, 8. forduló:
Magyarország–Azerbajdzsán 1–0 (1–0).
Gólszerző: Korhut (10.).
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics, Orbán, Baráth, Korhut – Vida, Dzsudzsák (Nagy Dominik, 71.), Szoboszlai (Holman, 76.), Kovács (Sigér, 86.), Sallai – Szalai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi.
Azerbajdzsán: Balayev – Pashaev, B. Hüseynov, Mustafazada, Rahimov – Israfilov, Qarayev, Richard (A. Abdullayev, 58.), Ramazanov (Renat Dadasov, 85.), Sheydaev – Khalilzade (J. Hüseynov, 66.). Szövetségi kapitány: Nikola Jurcevic.
Vezette: Dennis Higler (holland).

A játéknap másik mérkőzésén:
Wales–Horvátország 1–1 (1–1).
Gólszerzők: Bale (45+4.), illetve Vlasic (9.).

{S1}