Nehezen jött össze a román győzelem a szigetországban

Horváth Bálint Ottó 2019. október 12., 21:16

Megkínlódott a győzelemért Feröer-szigeteken a román labdarúgó-válogatott, szombaton este a hajrában lőtt gólokkal sikerült megszereznie a három pontot az Európa-bajnoki selejtező F csoportjának 7. fordulójában. Kedden következik a Norvégia elleni hazai sorsdöntő összecsapás.

Későre szerzett vezetést a román csapat, végül háromszor is betalált Fotó: FRF

Sokáig képtelen volt a gólszerzésre a román csapat, amely támadó felállásban kezdett a feröeriek műfüves pályáján. Az első félidőben alig találták a kapu felé vezető utat a vendégek, akik hiába voltak nagy mezőnyfölényben, kevés nagy helyzetet tudtak kialakítani. Hetven percen keresztül főként beadásokkal próbálkoztak a román játékosok, ez azonban egyáltalán nem vezetett eredményre.

Aztán húsz perccel a vége előtt Stanciu nagyszerű kiugratásából Pușcaș megszerezte a nyugalmat jelentő gólt,

majd a végéig szép összjáték után két csereként beállt játékos, Mitriță és Keșeru is betaláltak, így végül Cosmin Contra együttese hozta a kötelező győzelmet.

Románia ezzel versenyben maradt az Európa-bajnoki részvételért.

Kedden rangadó következik a román válogatottnak, 21.45-től Norvégiát fogadja harmincezer gyerek előtt a Nemzeti Arénában, ahol újabb győzelemre van szüksége ahhoz, hogy komoly esélyekkel várja a selejtezők novemberi utolsó két fordulóját.

Labdarúgó Európa-bajnoki selejtező, F csoport, 7. forduló:
Feröer–Románia 0–3 (0–0).
Gólszerzők: Pușcaș (74.), Mitriță (83.), Keșeru (90+3.).
Feröer: Nielsen – Vatnsdal, Gregersen, Baldvinsson (Nielsen, 78.), Rolantsson – Hendriksson (Eriksen, 71.), Hansson, Davidsen, Vatnhamar, Olsen (Edmundsson, 75.) – Bjartalí. Szövetségi kapitány: Lars Olsen.
Románia: Tătărușanu – Benzar, Nedelcearu, Chiricheș (Rus, 39.), Bancu – Anton, Hagi, Stanciu, Coman (Mitriță, 70.) – Pușcaș, Andone (Keșeru, 65.). Szövetségi kapitány: Cosmin Contra.
Vezette: Alijar Aghajev (azeri).

A játéknap további eredményei:
Norvégia–Spanyolország 1–1 (0–0).
Gólszerzők: King (90+4., büntetőből), illetve Saul (47.).
Málta–Svédország 0–4 (0–1).
Gólszerzők: Danielson (11.), Larsson (58., 71., mindkettőt büntetőből,), Agius (66., öngól).

{Z1}

{S1}